Tizenöt éves a Börtönlelkészi Szolgálat

Publikálva: 2015. november 27.

A börtönlelkészek és a delegáló egyházak vezetői számára rendezett értekezletet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Fogvatartási Ügyek Szolgálata. Az egyházi elöljárók közül Bíró László püspök, katonai ordinárius, Hegedüs Béla a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese, Szemerei János Nyugat (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, valamint Roszík Gábor lelkész, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének elnöke részt vett az eseményen.

A köszöntéseket követően, Schmehl János bv. dandártábornok, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese történeti visszatekintésében kitért a Börtönlelkészi Szolgálatot megelőző évekre, a megalakulás körülményeire, az elmúlt tizenöt év eredményeire és problémáira egyaránt. A továbbiakban szólt a BSz előtt álló feladatokról (Cursillo, APAC-ECOR projekt, idegenrendészeti őrizet, tiltott határátlépést elkövetettekkel való foglalkozás, bv. intézetekben történő radikalizálódások megelőzése).

Bíró László püspök, katonai ordinárius beszédében áttekintette a börtönpasztoráció XX. századi történeti alakulását, szólt a jelenleg folyamatban lévő programokról, különösen a Cursillo jelentőségét emelte ki. Felvetette, hogy a börtönlelkészek kapjanak szerepet a Büntetés-végrehajtás Oktatási Továbbképzési és Rehabilitációs Központban (a továbbiakban: BvOTRK) a moduláris képzés vonatkozásában, a személyi állomány kiképzésében, az ünnepek (állami, vallási és szervezeti) megtartásában a vezetők jobban vonják be a börtönlelkészeket.

Dr. Schönberger András rabbi, országos hatáskörrel rendelkező izraelita börtönlelkész felelevenítette a tizenöt évvel korábbi tárgyalásokat a státuszok felosztását illetően, sürgette a börtönlelkészek számára létrehozóan egy kollégium felállítását, mely a továbbképzések, saját egyházi képzések, csendes napi találkozások adta kollégiumi együttlétének biztosításán kívül a börtönlelkészek megbecsülését hatékonyabban segítené elő.

Hegedüs Béla a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese álláspontja alapján a BSz sokkal személyesebb, közvetlenebb, mint a gyülekezeti lelkész munkája, ezért is kell tovább vinni ezt a fajta szolgálatot. Annak érdekében, hogy az egyházi hierarchiában is rangja legyen Börtönlelkészi Szolgálatnak, fontos az erkölcsi megbecsülésen kívül a javadalmazás, az elvégzett szolgálatnak megfelelő anyagi megbecsülés.

Szemerei János, a Nyugat (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke az esély fogalmát – a házasságtörő asszony példázatával – teológiai értelemben járta körül, véleménye szerint a lelkészeiket az esélyadás hite viszi az elesettek, az elbukottak közé, akik fölött a társadalom pálcát tör. A továbbiakban köszönetét fejezte ki a BvOP és a testvér egyházak felé.

Roszík Gábor lelkész, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének elnöke hozzászólásában kifejtette, hogy a szervezetük 2003. évi alakulásától kezdve kvázi szakmai érdekvédelmi kollégiumként működik és mindazok munkájára, segítségére számítanak, akik a Börtönlelkészi Szolgálat további működtetését tudják formálni, csiszolni.

Török Edina bv. alezredes, a Fogvatartási Ügyek Szolgálata szolgálatvezető-helyettese reflektált az előtte szólók felvetéseire. Vázolta azon területeket, csatlakozási pontokat a fogvatartás, reintegráció vonatkozásában, ahol a Börtönlelkészi Szolgálat tevékenységére a Fogvatartási Ügyek Szolgálata erősen támaszkodik, és a jövőben ezzel még markánsabban számol.

Schmehl János bv. dandártábornok úr záró szavaiban megköszönte a börtönlelkészek szolgálatát, a jelenlévő egyházi vezetők részvételét és támogatását, kifejtette, hogy a büntetés-végrehajtás megbecsüli a börtönlelkészeket, akiknek jól körülhatárolt szerepük van a szervezet tevékenységében.

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció