Triatlon a Desedán

Publikálva: 2015. július 6.

A Kaposvári Deseda Tónál rendezték meg június 28-án a Belügyminisztérium Triatlon Országos Bajnokságát, melyen huszonnégy belügyi szerv sportolója vett részt. A Férfiak Felnőtt 2-es korcsoportjában két kollégánk is nevezett. A versenyzők a 750 méteres úszást követően 20 kilométeres távon kerékpároztak a tó körül, majd végezetül 5 kilométert futottak.

A távot elsőként az 1-es korcsoportban induló 25 éves Kiss Ádám r. hadnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője teljesítette 01:10:40-es összidővel.
Tratnyek László kollégánk 7. helyezést, Ferencz Bálint 8. helyezést ért el alig negyed órával lemaradva a kategória nyertesétől.
Ferencz Bálint bv. hadnagy kezdetben hobbi szinten kerékpározott, két éve már versenyeken is részt vesz. Tratnyek László bv. zászlós életében is kitüntetett szerepet játszik a testmozgás, leginkább fut és kerékpározik. Idén először jelentkeztek a nagy kitartást és összetett képességeket igénylő Triatlon sportág versenyére, ahol a társszervek dolgozóival is összemérhették erejüket.


Gratulálunk sportolóinknak, akik már készülnek a következő megmérettetésre!

 Forrás: Somogy Megyei Bv. Intézet

 Forrás: Somogy Megyei Bv. Intézet

További információkat a Katasztrófavédelem honlapján olvashatnak.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció