Újabb bibliaismereti vetélkedő

Publikálva: 2016. december 2.

A Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete az idén immár kilencedik alkalommal rendezett országos léptékű bibliaismereti vetélkedőt.

A büntetés-végrehajtási intézetekben meghirdetett, és 2016 adventjére – eredetileg 2016. november 27-re – időzített alkalom a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is egy ószövetségi és egy újszövetségi könyvre összpontosított. A Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben december első napján került sor a vetélkedőre, ami az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdődött.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Igaz, hogy több visszalépést követően mindössze öten vállalták a megmérettetést, hogy megbirkózzanak a 40 kérdésből álló feladatsorral, amit a Bírák könyve és a János írása szerinti evangélium alapján állított össze egy bizottság, de jó volt látni, hogy a jelentkezők között férfiak és nők, „előzetesek” és jogerősen elítéltek egyaránt képviseltették magukat.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Az idei feladat különösen is nehéznek bizonyult, főleg a Bírák könyvéhez kapcsolódó kérdések okoztak súlyos pontveszteségeket. Két jelentkezőnek azonban sikerült kiemelkedő pontszámot elérnie, ami szorgalmukat és a felkészülés eredményességét tanúsítja. Ők az Intézet 2016. december 24-re tervezett karácsonyi ünnepségén nemcsak oklevelet kapnak, ami tanúsítja az elért eredményt, hanem ezen felül könyvjutalomban is részesülnek a Református Börtönmisszió jóvoltából. Bízhatunk abban, hogy Isten írott igéjének tanulmányozása nemcsak a szabadságvesztés-büntetésben töltött időt segít strukturálni és tartalmassá tenni, hanem a lelki megerősödést, valamint a morális gondolkodás jó irányba történő változását is elősegíti.

Dr. Kaszó Gyula, lelkész

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció