Ülésezett a Magyar Börtönügyi Társaság Biztonsági Szekciója

Publikálva: 2015. december 21.

A Budapesti Fegyház és Börtönben tartotta december 3-án a Magyar Börtönügyi Társaság Biztonsági Szekciója soros ülését, Nyima Tamás bv. ezredes, szekcióvezető elnökletével.

A fórum első részében Kelemen Csaba r. alezredes, a Terrorelhárítási Központi Műveleti Igazgatóság Műveleti Főosztályának vezető-helyettese aktív műveletirányítóként is betekintést adott a TEK életébe, a felépítésétől, a képzési rendszerén át, a szakszerű intézkedésig. Elmondta, hogy a büntetés-végrehajtási szervezettel közösen rendezett együttműködési gyakorlatok során milyen tapasztalatokat szereztek, hiszen a börtönök sajátos világát nekik is tanulniuk kell.

Fotó: BFB
  
Az előző előadáshoz kapcsolódó témával, a műveleti csoportok múltja, jelene és jövője címmel Fok Róbert bv. ezredes, a BVOP Biztonsági Szolgálatának vezetője tartott előadást. Rövid történeti áttekintés után ismertette az új szakutasítás sarokpontjait. Beszámolt arról is, hogy az új szabályozás nagy előrelépést jelent, hiszen biztosítja a tárgyi és személyi feltételeket, új típusú, speciális fizikai alkalmassági vizsgálat alkalmazását írja elő, a védőruházat központi beszerzésével egységes, megfelelő felszerelést biztosít. A tervek között szerepel új képzési rendszer kialakítása, valamint a rendszeres komplex elméleti és gyakorlati vizsgán történő beszámoltatása a műveleti csoport tagjainak.

Fotó: BFB
 
A szekciós ülés második felében Bogotyán Róbert bv. ezredes, a BvOP Fogvatartási Ügyek Szolgálatának vezetője a KEK rendszer januártól történő bevezetésével kapcsolatos tudnivalókkal ismertette meg a jelenlévőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új rendszer alkalmazásával továbbra sem elég kizárólag a fogvatartottak elemzése, hanem legalább annyira fontos a jól összeállított, megvalósítható program szerint történő kezelés is.
Ehhez a témához kapcsolódóan Együd József bv. alezredes, a Tiszalöki Országos Bv. Intézet osztályvezetője konkrét tapasztalatok alapján beszámolt a náluk már bevezetett KEK rendszer alkalmazhatóságáról, hasznáról, a büntetés-végrehajtási szervezet aktuális feladataihoz igazítva. Összefoglalva megállapította, hogy egy kis szemléletváltás után a rendszer működtethető.

Fotó: BFB
 
Az előadásokat, illetve a hozzászólásokat követően Nyima Tamás bv. ezredes röviden értékelte a Biztonsági Szekció idei tevékenységét, ismertette a következő időszak tervezett feladatait, majd a vendégek megtekintették a Budapesti Fegyház és Börtön új HSR körletrészét.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció