A Gyűjtőben is folytatódik a fogvatartottak reintegrációja

Publikálva: 2017. április 12.

A fogvatartottak társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának erősítését, ezen keresztül az elkövetők bűnismétlési kockázatának csökkentését segíti elő a Belügyminisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 2016 októberében indított projektje. A célok eléréséhez a Széchenyi 2020 program keretében 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás használható fel 2020 nyaráig. A szabadulás utáni beilleszkedést elősegítő reintegrációs program a Közép-Magyarország régióban költségvetési forrásból valósul meg.

A „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt célja a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek és az előzetes letartóztatás alatt álló személyek társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának erősítése. Cél továbbá az elkövetők bűnismétlési kockázatának csökkentése: személyiség- és kompetenciafejlesztő csoportfoglalkozásokon, szakmaképzési és utógondozási programokon, a családi kapcsolatok megerősítésén keresztül fókuszálunk a célcsoport fejlesztésére.

A program nagy hangsúlyt fektet a helyi közösség bevonására: a fogvatartottak és szabadultak lakókörnyezetének tájékoztatására. A projekt új eleme, hogy 1000 fogvatartotti hozzátartozó számára is elérhetőek a humánszolgáltatások, ezzel is csökkentve a társadalmi kirekesztődés mértékét. Az álláskeresés és a visszailleszkedés gördülékennyé tétele érdekében a projektmunkatársak kapcsolatban állnak a társszervezetekkel és potenciális munkáltatókkal.

Országszerte összesen 4000 fogvatartott részesül a szolgáltatásokban. Közülük 1800 főnek lesz lehetősége kompetenciafejlesztő csoportfoglalkozáson részt venni. 1000 fogvatartott számára biztosított a lehetőség piacképes szakma megszerzésére.

A projekt megvalósításán a Budapesti Fegyház és Börtönben egy tanácsadó dolgozik, a helyi szakmai vezető irányításával, jelenleg tájékoztatást és toborzást végeznek. A körleteken elérhető plakátok és a szórólapok mellett a fogvatartottak egyéni és csoportos foglalkozásokon részletes információkat kapnak a szolgáltatásokról. Az érdeklődést elsősorban a szakképzések, valamint a foglalkozásokon való részvétel lehetősége keltették fel.

A projekt keretein belül elérhető szolgáltatások:
-A projektben dolgozó tanácsadók Egyéni Fejlesztési Tervet készítenek a bevont fogvatartottakkal, melyben a következő szolgáltatások szerepelhetnek.
-Kompetenciafejlesztő foglalkozás
-OKJ szakképzés, részszakképzés, egyéb betanító képzés
-Humánszolgáltatások:
--Életvezetési tanácsadás
--Pályaválasztás, pályaorientáció
--Álláskeresési felkészítés
--Munkaerőpiaci és foglalkoztatási információk nyújtása
--Szociális ügyintézés
--Segítő beszélgetés
--Önsegítő csoport
--Resztoratív érzékenyítő csoportfoglalkozás


A projektről bővebben a TEtt-program oldalán olvashatnak!

Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció