Budapesti Fegyház és Börtön "A" objektum naperőműve II. ütem

Publikálva: 2014. szeptember 15.

Napelemes rendszer fogja megtermelni a Budapesti Fegyház és Börtön áramfogyasztásának egy részét. A beruházást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat közösen finanszírozza. A projekt eredményeként az intézet villamosenergia ellátásának egy részét, 2014 szeptemberétől kezdődően, közel 50 kWp-os új hálózati visszatáplálásos napelem rendszer biztosítja.

Forrás: BFB

Budapesti Fegyház és Börtön a magyar büntetés-végrehajtás emblematikus intézete. Több mint százéves múltja, a történelmi eseményekben játszott szerepe, jellegzetes épületei, területe, és nem utolsósorban a fogvatartotti állomány nagysága és összetétele miatt helye megkerülhetetlen a hazai börtönügy történetében. A „Gyűjtő” igazi intézmény, amelyről még az is hallott, aki sohasem került összeütközésbe a törvénnyel, fogalom, ami generációk számára mást és mást jelent. Egy olyan börtön, amire az emberek napjainkban is kíváncsiak.
A projekt tartalmazta a tetőszerkezet figyelembevételével a telepítéshez szükséges összes olyan tevékenységet, amely a napelemek telepítéséhez szükségesek. Az elhelyezés biztosítja a maximálisan kinyerhető energiát, gazdaságos és biztonságos fenntartást. A projekt műszaki tartalma kiegészül a szakmailag szokásos és a jogszabályok szerint megkövetelt tevékenységekkel.
A rendszer 49,98 kWp névleges teljesítményű, éves termelése 58,02 MWh.

Forrás: BFB
A projekt tartalma: 204 db JSMP245-20 típusú polikristályos  napelem panel, 4 db Fromius IG Plus 150 típusú inverter, kapcsoló, biztonsági elosztó szekrények, kábelezés, valamint a 15°dőlés szögű LINDAB tetőn való elhelyezéshez alkalmas tartószerkezetek, a vagyonvédelemhez szükséges villámvédelmi berendezések.
A napelemek által termelt elektromos energiát az Intézet saját maga használja fel.
A projekt megvalósítása a KMOP 3.3.3-13 támogatási konstrukció segítségével történt.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció