Államalapítás és az új kenyér ünnepére emlékeztek

Publikálva: 2016. augusztus 20.

A Békés Megyei Bv. Intézet fogvatartottjai állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából ünnepi műsorral készültek, amelyben megjelent múltunk és jelenünk is.

Az intézetünk létszámát nézve példaértékűen sok fogvatartott gondolta úgy, hogy önszántából szeretne részt venni az ünnepi műsoron. Az előkészületek heti három próbát tettek lehetővé, a Békéscsabai Jókai Színház pedig jelmezeket is biztosított, hogy még korhűbb legyen az előadás.

Új kenyér (fotó, BMBVI)

A műsor történelmi áttekintéssel kezdődött a Honfoglalástól indulva Szent István király koráig. Az előadást prózák, versek, valamint zenés videók színesítették, amelyek szintén a korhű témákhoz kapcsolódtak. Az Új kenyér ünnepére, az intézet konyháján dolgozó fogvatartottak készítették el a nemzeti színű szalaggal átkötött "szent" kenyeret. A műsor zárásaként a Himnusz hangzott fel, amelyet szinte egy emberként énekelték a jelenlevők.

Előadók (Forrás: BMBVI)

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció