Békésben is megkezdődött a toborzás

Publikálva: 2016. szeptember 12.

A XVIII. Békési Madzagfalvi Napokon a BVOP Humán Szolgálata és a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai megkezdték az új kollégák toborzását.

Kemecse, Csenger, Ózd és Komló után, Békés városában is megkezdődött a kollégák toborzása az épülő börtön személyi állományának feltöltésére. A két napos rendezvényen több száz érdeklődő kereste fel a toborzóstandot, ahol Győri Levente bv. alezredes, a BVOP Humán Szolgálatának osztályvezetője, valamint Varga Ambrusné bv. tzls., a Békés Megyei Bv. Intézet személyügyi osztályának munkatársa nyújtott szakmai tájékoztatást. 

Győri Levente bv. alezredes, Varga Ambrusné bv. tzls., Forrás: BM.BV.INT.

Győri Levente kiemelte, hogy főként a helyi lakosok közül szeretnék kiválasztani a kollégákat az előírt szűrőkön keresztül, első körben a 160 felügyelői álláshelyre. Ezek után kerül sor a további beosztások betöltésére, mint foglalkoztatási segédelőadók, gépjárművezetők, kutyás szolgálatot betöltők, szakápolók. Azt is az érdeklődők elé tárta, hogy a felvételt követően egy 23, illetve 27 hetes képzésen kell részt venni az új kollégáknak, ami távol lesz az otthonuktól, de amint a békési börtön felépül, egy biztos, kiszámítható munkahelyen dolgozhatnak.Győri Levente bv. alezredes, Forrás: BM.BV.INT.

A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes is részt vett a rendezvényen. A börtön megépülésével kapcsolatos aggodalmukat nyilvánítókat biztosította, hogy nem kell tartaniuk egy ilyen intézet megépülésétől, hiszen Gyulán, a város központjában is hosszú idő óta probléma nélkül működik bv. intézet.

Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes

Végeredményben elmondható, hogy a békési emberek elfogadóak, és pozitívumot láttak abban, hogy új munkalehetőségeket teremt egy általuk kevéssé ismert szervezet. 

Forrás: BM.BV.INT.

Békés városa további lehetőségeket teremt arra, hogy a lakosok minél többet megtudjanak a bv. szervezet munkájáról, így a Békés Megyei Bv. Intézet hamarosan részt vesz egy GINOP pályázat keretein belül zajló megyei állásbörzén is.

 Forrás: BM.BV.INT.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció