Bemutatkozás a XXII. kerületi Rendőrnapon

Publikálva: 2016. június 7.

Idén a Budapesti Fegyház és Börtön is bemutatkozott a XXII. kerületi önkormányzat által szervezett Rendőr, Katasztrófavédelmi és Mentő Nap programjában május 21-én. Részvételünk célja, hogy bemutassuk az intézetben folytatott szakmai tevékenységet, a büntetés-végrehajtás egyes szegmenseit és lehetőséget teremtsünk a toborzásra is.

Az eseményen külön sátort állítottunk, oda invitáltuk azokat, akik a büntetés-végrehajtás tevékenységeiről többet szerettek volna megtudni. Az érdeklődők megtekinthették egyebek mellett a mintazárkát, egyes felszerelési és kényszerítőeszközöket, valamint bemutattunk egy-egy tipikus, a fogvatartottak által készített tiltott tárgyat is. A legnagyobb érdeklődést ezúttal is a kutyás bemutató váltotta ki.

A kollégáinkkal a rendvédelmi napon készített interjúk a Promontor TV honlapján elérhetők: 

http://www.promontortv.hu/2016/06/06/rendor-katasztrofavedelem-es-mento-nap-budai-andrea/

http://www.promontortv.hu/2016/06/06/rendor-katasztrofavedelem-es-mento-nap-madarasz-zsolt/

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció