Bibliamásolás a Csillagbörtönben

Publikálva: 2015. március 20.

Kézzel írott Bibliát szán ajándékba Ferenc pápának az idén negyven éves szegedi Szent Gellért Plébánia. Ehhez Benyik György plébános a város lelkiségi mozgalmai, iskolásai és magánszemélyek segítsége mellett a Szegedi Fegyház és Börtön dolgozóit és elítéltjeit is kérte, hogy másoljanak szép kézírással egy oldalt a Bibliából.

A börtönbe március elején hozták a speciális papírt és tollat a másoláshoz. Az intézet Szent Jobb Lator Kápolnájában húsz, rendezett külalakkal író elítélt másolta a Szentírást, de a dolgozók közül is többen tollat ragadtak, így Tikász Sándor bv. dandártábornok intézetparancsnok is másolt egy oldalt a Bibliából.

Bozó Bea

A kész másolatokat március végén juttatták vissza a plébániához. A tervek szerint a kézzel írott szöveget szeptemberben zarándokok vitték Rómába Ferenc Pápának.

Bozó Bea

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció