Börtönújság indult a Gyűjtőben

Publikálva: 2016. december 2.

Novemberben elindult a Budapesti Fegyház és Börtön belső újságja, a Gyűjtőpont. A havonta, egyelőre 600 példányban megjelenő folyóirat elsősorban a fogvatartottaknak készül, a fogvatartottak közreműködésével. Ennek kapcsán az intézetben Gaál Béla ny. bv zászlós vezetésével újságíró szakkör is indul, melynek résztvevői lehetőséget kapnak, hogy írják, szerkesszék a Gyűjtőpontot.

Széles Gábor bv. dandártábornok, a BFB parancsnoka elmondta, hogy Szegeden részt vett az ottani belső lap, a Csillagtükör elindításában és megtapasztalta, hogy egy belső újság mennyit számít az intézet és a fogvatartottak kommunikációjában, ezért tartotta fontosnak, hogy a Gyűjtőnek is legyen saját lapja. „Szükség volt egy felületre, ahol tudunk egymásnak üzenni, a fogvatartottaknak, a kollégáknak és viszont, ráadásul hétfőnként – a körszállítások miatt – kis túlzással a mi intézetünk a hazai büntetés-végrehajtás hírközpontja” – fogalmazott a parancsnok.

Forrás: BFB

Munkácsy Márton szerkesztő elmondta, hogy már az első számban helyet kaptak fogvatartotti versek, írások, de reményei szerint a jövőben egyre több anyagot írnak az intézet lakói. A parancsnoki fórumon túl az újságban megjelennek interjúk, portrék, könyv- és programajánlók, lesz hitéleti- és életmód-rovat, keresztrejtvény,  valamint olvashatók az intézet életében fontos hírek, események is. A tervek szerint a Gyűjtőpontot a fogvatartottak rajzai, grafikái illusztrálják majd.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció