Családi Kapcsolattartó Tábor Velencén

Publikálva: 2015. július 3.

A Budapesti Fegyház és Börtön, valamint a Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet a családba és a társadalomba történő visszailleszkedés elősegítése érdekében idén is lehetővé tette, hogy 4 fő szabadulás előtt álló fogvatartott és hozzátartozóik Velencén tölthessenek néhány napot. A Református Misszió Központ és a Baptista Szeretetszolgálat anyagi támogatásával megvalósuló, a kapcsolattartást erősítő és a szabadulásra felkészítést elősegítő program során Szénási Jonathán Sándor és L. Molnár István lelkipásztorok nyújtanak segítséget a fogvatartottaknak és családtagjaiknak.

A július 5-ig tartó táborban a közös nyaralás élménye mellett bibliai példákon keresztül találkozhatnak a fogvatartottak és hozzátartozóik azokkal az élethelyzetekkel, követendő példákkal és jó döntésekkel, melyek a normakövetést és a zökkenőmentes társadalmi visszailleszkedést erősítik. A családok segítséget kapnak a lelki nehézségek megoldására, az emberi kapcsolatok javítására és a családi problémák megbeszélésére.

Forrás: BFB

L. Molnár István, a Budapesti Fegyház és Börtön református lelkésze a kezdetek óta aktívan, immár hetedik éve vesz részt a program megszervezésében és lebonyolításában. Kiemelte, hogy azért tartja fontosnak a tábort, mert a büntetés-végrehajtás ideje alatt az otthontól, a feleségtől, a családtól lelkileg eltávolodott fogvatartottaknak ez az egyhetes együttlét olyan lehetőségeket és élethelyzeteket teremt, melyekkel bv. intézeti keretek között nem találkozhatnának. 

Forrás: BFB

A Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokhelyettese, Baráth János bv. alezredes július 2-án tett látogatást Velencén. Az intézet szakmai munkáját és a reintegrációs célok elérését támogató program sikerének bizonyítékaként értékelte, hogy a családi kapcsolattartói tábor résztvevői közül senki sem került újra börtönbe. Az intézet vezetése bízik abban, hogy jövőre is lehetőség nyílik a szabadulás előtt álló fogvatartottak családi kapcsolatainak ilyen módon történő erősítésére.

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció