Egészségnap a Véradás Világnapján

Publikálva: 2016. június 20.

Június 14-én, a Véradás Világnapján rendezett közös egészségnapot a Budapesti Fegyház és Börtön, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet. A személyi állomány részére szervezett program célkitűzései között a prevenció, az esetleges problémák korai kiszűrése, az egészségtudatos életmód és a rendszeres véradás népszerűsítése egyaránt szerepeltek.

Az egészségügyi kockázatok korai felismerése fontos tényező mind a prevenció, mind az egészségtudatos életmód szempontjából. Az ehhez szükséges állapotfelmérés érdekében a dolgozók nyolc szűrőállomást kereshettek fel, ahol többek között testtömegindex meghatározáson, vérnyomás-, koleszterin- és vércukormérésen, szemészeti, bőrgyógyászati vizsgálatokon, valamint Hepatitis-szűrésen vehettek részt. Valamennyi vizsgálat esetében lehetőség nyílt az eredmények személyre szóló kiértékelésére és a tanácsadásra is.

Forrás: BFB

A szűrővizsgálatok mellett az egészségügyi szakemberek széleskörű tájékoztatást nyújtottak annak érdekében, hogyan tehetjük mindennapi életünket kis odafigyeléssel egészségesebbé. A gyógytornásztól a tartásjavítást elősegítő és az ülőmunka okozta hát-, vagy derékfájdalom megelőzésére szolgáló praktikákat tudhattunk meg. A hízni vagy fogyni vágyók, a cukorbetegek, valamint a magas vérnyomással és trigliceridszinttel küzdők számára dietetikusok nyújtottak speciális tanácsadást. Az újraélesztési és elsősegélynyújtási gyakorlat során a résztvevők feleleveníthették, hogy mik az elsődleges teendők vészhelyzetben. 

Forrás: BFB

A Véradás Világnapjára időzített rendezvényen több ízben elhangzott, hogy egy véradással akár három életet is megmenthetünk. A Budapesti Fegyház és Börtön, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet közös egészségnapján 44 kollégánk döntött úgy, hogy önkéntes véradóként önzetlen segítséget nyújt, hiszen a vér semmivel nem pótolható.

Forrás: BFB

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció