Együttműködési megállapodás aláírása

Publikálva: 2016. december 1.

November 30-án a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, és a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön intézetparancsnoka, Nyima Tamás bv. ezredes felülvizsgálta a korábbi együttműködési megállapodást, majd új kontraktust írt alá.
A két szervezet a megállapodást a szakmai tapasztalatok még hatékonyabb kihasználása és egymás kölcsönös segítése érdekében újította meg.

A dokumentum aláírását megelőzően a szervezetek vezetői értékelték az eddig elvégzett munkát, a szakmai együttműködését. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága között létrejött együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően, annak mintájára, az abban rögzített szemléletet követve, a helyi sajátosságok figyelembe vételével újult meg a megyei szervezetek megállapodása.

 Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságA dokumentum tartalmazza, hogy a felek fontos feladatnak tekintik - egymás alaptevékenységének ismerete mellett, - hogy a rendkívüli feladatok ellátása során is zökkenőmentes legyen a közös védekezés. Az együttműködő felek vállalják, hogy a jogszabályokban és a belső szabályozókban meghatározott feladatok végrehajtásában kölcsönösen segítik egymást, a természeti és civilizációs katasztrófák következményeire való felkészülés gyakorlatain, továbbá szükség esetén a védekezésben, illetve a kárelhárításban együttműködnek a lakosság biztonságának növelése érdekében.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságA Sopronkőhidai Fegyház és Börtön többek között vállalta, hogy részt vesz a természeti és civilizációs katasztrófák következményeire való felkészülésben, a védekezésben, és a kárelhárításban. Lehetővé teszi a katasztrófavédelem számára a büntetés-végrehajtás egyes objektumainak igénybevételét, az ottani munkavégzést.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció