Elhagyták a börtönt az ország első reintegrációs őrízetesei

Publikálva: 2015. május 21.

Az országban először, május 8-án a Szegedi Fegyház és Börtönből helyeztek reintegrációs őrizetbe két fogvatartottat, akik az új típusú végrehajtási mód szerint, nem börtönkörülmények között, hanem lakóhelyükön töltik le a szabadságvesztés büntetésük hátralévő részét.

Április elseje óta fél évvel a várható szabadulási ideje előtt távfelügyeleti eszközzel elhagyhatják a börtönöket a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetői, akik nem követtek el erőszakos bűncselekményt, nem visszaesők, a társadalomra kevésbé veszélyesek, és feltételezhető, hogy a jövőben jogkövető magatartást fognak tanúsítani.

BvOP sajtóarchívum
Szalagyák László bv. alezredes, a nyilvántartási osztály vezetője elmondta, hogy az intézetből a tavasz folyamán 10 reintegrációs őrizettel kapcsolatos kérelmet kaptak. Ennek elbírálásakor a büntetés-végrehajtás bírója megvizsgálja a fogvatartott családi körülményeit, kikéri a pártfogó és a bv. intézet véleményét. Ha a vélemény kedvező, akkor határozatba foglalja az elítéltre vonatkozó magatartási szabályokat, meghatározza számára a tartózkodási helyet, illetve a mozgási területet. Az illető egy 10 dkg-os távfelügyeleti eszközt kap a lábára, amelynek adója állandóan jeleket küld a legközelebbi bv. intézet központjába, mozgását folyamatosan nyomon követik és ellenőrzik.
A Szegedi Fegyház és Börtönből a nyár elejétől már havonta átlagosan három reintegrációs őrizetes távozhat otthonába a szabadulása előtt fél évvel.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció