Évértékelő állományértekezlet a Fiatalkorúak Bv. Intézetében

Publikálva: 2015. február 12.

Állománygyűlést tartottak január 30-án az intézet és a Duna Papír Kft. tavalyi tevékenységének értékelésére, melyen személyi változásokkal kapcsolatos döntéseket is kihirdetettek.

Az esemény elöljárója, Csóti András bv. vezérőrnagy, bv. főtanácsos, országos parancsnok az  elmúlt évi munkavégzésre vonatkozó tapasztalatok ismertetése mellett meghatározta a 2015. év feladatait is.

Az értekezleten összesen 87 fő vett részt, 12 fő képviselte a társ rendvédelmi, illetve együttműködő civil szervezeteket.

Vezérőrnagy Úr átadta a parancsokat, miszerint Pesti Ferenc bv. alezredes Urat a Belügyminisztériumba vezényelték, ugyanakkor az intézet vezetésével dr. Katona János bv. alezredes Urat bízta meg, aki mb. igazgatóként látja el feladatát, helyetteseként pedig Lakatos Viktor bv. őrnagy mb. igazgatóhelyettes Urat bízta meg.

Forrás: Fk. Bv. Int. Tököl

 Forrás: Fk. Bv. Int. Tököl

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció