Évet értékeltek Pálhalmán

Publikálva: 2017. február 17.

Megtartották intézetünkben a 2016. évi tevékenységet értékelő, a 2017. év fő feladatait meghatározó állományértekezletet. A rendezvény elöljárója Lajtár József bv. vezérőrnagy, bv. főtanácsos az országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese volt.

„Eredményes éven vagyunk túl, jó likviditási helyezettel”

Elsőként Balázs Péter, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka tartott beszédet és értékelte a 2016-os évet. Kiemelte, hogy „eredményes éven vagyunk túl, jó likviditási helyzettel.” A cél az, hogy minél tovább fenntartsuk, sőt növeljük ezt az eredményességi mutatót és a hiányosságokat pedig pótoljuk, javítsuk. A pozitív mérleg egyik alappillére a munkáltatás, az Agrospeciál kft-ben, 29 munkaterületen 42 féle munkakörben foglalkoztatják a fogvatartottakat. Összesen 880 fő dolgozik jelenleg, a tavalyi évben elérte a teljes foglalkoztatottság a 92,1%-ot. Lényeges elem az oktatás, ezen a területen mindenképpen az alapiskolai képzésen van a hangsúly, összesen 339 tanuló volt, aki ilyen képzésen vett részt, a szakképzéssel együtt 363 fő volt a teljes létszám, ebből 4 fő sikeres érettségi vizsgát tett. A reintegrációs őrizet ügyében nagyon sok fogvatartotti kérelmet bírálnak el, 35 nő és 32 férfi kapta meg elmúlt évben ezt a lehetőséget. A reintegráció része az is, hogy a fogvatartottak hasznosan töltik el a szabadidejüket, jelenleg 23 féle szakkörben tudnak tevékenykedni, rengeteg tréningen vehetnek részt, ilyen például a meseterápia, dohányzásról leszoktató tréning, jobb agyféltekés rajztanfolyam. A 2017. évi célkitűzések mindenképpen a meglevő állomány megtartása, sőt a létszám bővítése. Lényeges elem, hogy együtt kell működni a kft.-vel úgy mint eddig, közös cél és feladat van, ez a 100%-os foglalkoztatás elérése.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

„4,5 milliárd forint a nettó árbevétel 2016-ban, ez a bv. gazdasági társaságok között kiemelkedő”

Az értekezlet következő megszólalója Szántó József, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. ügyvezető igazgatója volt. „Komoly kihívásokkal kellett szembenézni a tavalyi évben az állattenyésztés területén, szerény nyereséggel tudtuk zárni 2016-ot.” kezdte prezentációját. A mosodai tevékenység is jelentősen hozzájárul ehhez a bevételhez, most már 2 mosodával is biztosítják elsősorban az egészségügyi intézmények mosodai szolgáltatását. 4,5 milliárd forint a nettó árbevétel 2016-ban, ez a bv. gazdasági társaságok között kiemelkedő, hiszen az összes gazdasági társaság árbevételének az 1/5 részét teszi ki. Legjelentősebb tevékenység a növénytermesztés, a klasszikus szántóföldi növényeket termesztenek, nagyon jó minőségű földeken. Őszi búzában 7,8 tonna volt a hozam hektáronként, kukoricából 12,7 tonna és repcéből pedig 5,2 tonnát takarítottak be, ami országos szinten is kiemelendő termésátlag. Szarvasmarha állományban a tejelő fajta a legjellemzőbb, közel 850 tehén van a Kft. tulajdonában. A sertéstenyésztés szép eredményekkel szolgál, újdonság, hogy zsírsütő üzemet indítanak, ahol a napokban kezdődik a termelés. Kereskedelmi tevékenységben is eredményesek – négy intézetben biztosítják a fogvatartottak kiétkezését, emellett négy személyi állományi büfét is üzemeltetnek. Márciustól reményeik szerint az országos parancsnokságon is nyílik egy új büfé.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

„Ez a hivatás sokkal több annál, minthogy egy felügyelői beosztást ellátunk…”

Az állományértekezlet zárásaként Lajtár József szólt a megjelentekhez és tartott értékelő beszédet. „Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a legeredményesebben dolgozó gazdasági társaság évértékelőjét hallottuk az előzőekben. Nem jobb és nem rosszabb itt sem a feltétel mint máshol, itt megtalálták azt az utat, amellyel eredményeket tudnak felmutatni.” Az elmúlt időszak negatív történései is előtérbe kerültek: „Sajnos nem lehet elmenni azok mellett az események mellett, melyek megbotránkoztatták a közvéleményt és joggal kérdezhették meg, hogy akik töltik büntetésüket, miért élvezhetnek olyan előnyöket, amiket láthattunk a televízióban, olvashattunk az újságban. Önmagunkat kell újra felépíteni, hogy az ország lakossága, az adófizető állampolgárok érezzék, hogy az igazságszolgáltatás olyan részét képezzük, aki törvénytisztelő, felkészült és tudja mi a kötelezettsége.”

2016 egyik nagy eseménye volt a férőhelybővítési program megindítása, előkészítették 8 új börtön megépítését és 2500 fő új kolléga felvételét. "Ez a hivatás sokkal több annál, minthogy egy felügyelői beosztást ellátunk, mi akkor látjuk el ezt a hivatást jól, ha pedagógusok vagyunk, és a fogvatartottak szabadulásuk után aktív, értékes tagjaivá válnak a társadalomnak. Ennél szebb küldetés és hivatás nincs." -fogalmazta meg a szakma mottóját. Az új férőhelyek létesítése mintegy 30%-os létszámbővülést jelent, ami történelmi jelentőségű esemény a büntetés-végrehajtás életében. Célul tűzték ki, hogy ne legyen olyan fogvatartott, aki úgy kerül ki az intézetekből, hogy nem végezte el legalább az általános iskolát. 2014-től indult meg a férőhelyek bővítése, először kis lépésekben, majd átadtak először egy 1000 fős férőhelybővítést, majd elvégeztek zöld- és barnamezős beruházásokat is Márianosztrán, Állampusztán, Solton és Vácott is. Még nagy a hézag, a „kell” és a „van” között, ez jelenleg 6000 férőhelynyi különbség, amit meg kell építeni, mutatott rá a legnagyobb kihívásra az országos parancsnok helyettese.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció