Művészet és reintegráció

Publikálva: 2015. november 19.

Különleges festmény került a nyíregyházi rendőr-főkapitányság tanácstermének falára. Sárkányölő Szent György alakját a Tiszalöki Országos Bv. Intézet egyik elítéltje festette meg, aki a börtönfalakon belül sajátította el a festés művészetét. Az ünnepélyes festményátadást november 19-én tartották Nyíregyházán.

Sárkányölő Szent György alakja a katonai szentek sorából emelkedik ki, ábrázolása sok festőt és szobrászt megihletett. Farkas Sándor elítélt idén kora tavasszal kezdte megfesteni a több, mint 200x150 cm-es olajfestményt, munkálatai három hónapon át tartottak. Nehéz munka volt, hiszen eddig még nem dolgozott olajfestékkel, és a „megrendelés” is különleges helyről érkezett. Az elkészült képet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében helyezték el.

Fotó: TOBVIAz ünnepélyes átadáson Kormos László r. ezredes megköszönte a festő munkáját, valamint hozzátette, hogy művészi magaslatokat érint a tehetsége. Mészáros László bv. dandártábornok kiemelte, hogy a reintegrációs tevékenység alappillérei között a munkáltatás, az oktatás és a szakköri tevékenységek előtérbe helyezése nagyon fontos. Sokszor nem is tudja egy elítélt, hogy tehetséges, amíg lehetőséget nem kap annak kibontakoztatására. Farkas Sándor esetében is sikerült elérni ezt a célt.

 

„Van egyfajta kettősség.”

"Nem nehéz megfogalmazni, hogy miért volt jó megfesteni ezt a képet" - nyilatkozta a festő. - "Eleve jó volt az ötlet, amellyel a rendőrség megkereste az intézetet. Van egyfajta kettősség, amely a képet jellemzi. Ott van a sárkány és a sárkányölő. Mintha a jót és a rosszat, vagy a rendőrt és a rablót jellemezné. Nagyon örültem neki, hogy megfesthettem, hiszen a munkám a hobbim is. Házi műhelyesként dolgozom, festő vagyok. Nem tanult szakmám, magam sajátítottam el Tiszalökön. Részt veszek az intézet dekorációs tevékenységében, és szerencsére sokat járok a könyvtárba. Utána olvasok annak, amit készítek. Szabadulás utáni terveim között szerepel az is, hogy tovább festek és hiszek benne, hogy ebben a megtalálom a lehetőségeimet."

Fotó: TOBVI

Fotó: TOBVI

Fotó: TOBVI

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció