FogvatART címmel nyílt kiállítás fogvatartottak alkotásaiból

Publikálva: 2015. május 8.

Szombathely belvárosában, a Vas Megyei Levéltár kiállítótermében, nagy érdeklődés mellett, színvonalas képzőművészeti kiállítás nyílt 2015. május 6-án fogvatartottak és a bv. intézet dolgozói műveiből. Az alkotások május 15-ig tekinthetőek meg a nagyközönség számára.

Különleges apropója volt a kiállítás megszervezésének, hiszen egy gimnáziumi tanuló, a jövőre ballagó Németh Máté érettségi vizsgamunkájának választotta a büntetés-végrehajtás szervezetének, működésének tanulmányozását és bemutatását. Gyakorlati tapasztalatai megszerzését a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet támogatja és segíti. Írásbeli esszéje mellett, amelynek kutató munkálatai és megszerkesztése még folyamatban van, gyakorlati feladatot is fel kell mutatnia majd a védéskor, ennek egyik állomása volt a kiállítás megszervezése.

Forrás: Tánczos Mihály 112 Press Hírügynökség
Tóth Tamás Tibor bv. ezredes, parancsnok támogatta a kutató munkát, és ő nyitotta meg a színvonalas kiállítást is. Beszédében rámutatott arra, hogy a fogvatartottak szabadidejükben sokrétűen tudják elfoglalni magukat, hasznosan töltve az időt, rendelkezésükre áll többek között festő, kerámia, zene, életvezetés, és dráma szakkör, ahol szakképzet pedagógusok irányítják a munkájukat, és új technikákat tanulhatnak meg.

Forrás: Tánczos Mihály 112 Press Hírügynökség

 A munka és tanulás mellett a struktúrált szabadidő eltöltés a fogvatartottak érdekét szolgálja, hiszen amellett hogy az idő gyorsabban telik, olyan tudást sajátíthatnak el, amely a jövőben lehetséges újrakezdést, kitörési lehetőséget biztosíthat számukra. Mindemellett önbecsülésük nő, hiszen fontosnak érezhetik magukat azáltal, hogy értéket teremtenek.

Forrás: Tánczos Mihály 112 Press Hírügynökség

Megemlítette a parancsnok, hogy ezek a munkák gyakran jótékony célt is szolgálnak, hiszen éppen egy hete ajándékoztak fogvatartottak a kétkezi munkájuk által létrejött fa termékeket óvódásoknak, de néhány hete adományoztak általuk készített festményeket a kórház gyermekosztálya számára is.

Forrás: Tánczos Mihály 112 Press Hírügynökség
A parancsnok elmondta még, hogy a ritka alkalom mellett, a mostani kiállítás különlegessége abban áll, hogy egy érdeklődő fiatal hallgató álmodta meg és hozta létre azt, ezáltal az intézet is nyitni tud a civil világ felé, és a többi érdeklődő helybéli is betekintést kaphat ebbe a „titokzatos világba” a fogvatartotti munkákon keresztül.

Forrás: Tánczos Mihály 112 Press Hírügynökség
Rámutatott, hogy nemcsak a rabok, de az intézeti pszichológusnő gyönyörű fotói is láthatóak a falakon, amelyek egy állandó kiállítás részét képezik a börtön falain belül, és témájuk szintén a büntetés-végrehajtás.
Beszédje végén megköszönte a kiállító helyszín biztosítását Dr. Tilcsik György levéltár igazgatónak, valamint megköszönte a nagyszámú érdeklődőnek a jelenlétet, és mindenki figyelmébe ajánlotta a gyönyörű festményeket, fotókat, kerámiákat.

Forrás: Tánczos Mihály 112 Press Hyírügynökség
Németh Máté szintén beszélt néhány mondatban témaválasztásáról, a kiállítás gondolatáról, annak létrehozásáról. Megköszönte a rengeteg segítséget, amit a parancsnoktól, és az intézetben dolgozó kollégáktól kapott. Elmondta, hogy izgalommal tekint a következő feladatok elé, és örömmel vette a lehetőséget, hogy kutathatja ezt a különleges területet.
A beszédek alatt, kivetítőn pillanatképeket láthatott a közönség a börtön mindennapjaiból - a megfeszített munkából, a fogvatartottak életéből, a személyi állomány könnyedebb, szabadidős csapatépítő alkalmairól - amely képek a kiállítási anyagot színesítették és élőbbé tették.  

Forrás: Tánczos Mihály 112 Press Hírügynökség
A kiállítást megtisztelte jelenlétével Dr. Tiborcz János rendőrfőkapitány, Dr. Hegedüs László bv. csoportvezető ügyész, Dr. Kovács Mihály bv. ügyész, a levéltár dolgozói, valamint számtalan pedagógus, szülő, diák és bv-s dolgozó.
A remek kiállító helyiségben méltó helyre kerültek az alkotások, nagyszerű emelkedett hangulatban nyílt meg az egy hétig látható kiállítás sajtó érdeklődés mellett, ahol Némethy Sándor bv. alezredes vezetésévek csoportos tárlatvezetésre is mód nyílik az elkövetkezendő napokban. 
 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció