Gyermeknapon segítettünk

Publikálva: 2016. május 30.

A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai a Mi egy Másért Közhasznú Egyesülettel megkötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően jóvátételi program keretein belül segítettek a Béke sugárúti Óvodának.

A fogvatartottak gyereknap alkalmából, jóvátételi program keretein belül segítettek a Béke sugárúti óvodának. A sajtótájékoztatón az érdekeltek elmondhatták véleményüket a programról, valamint arról, hogy képviselt közösségük számára mit is jelent intézetünk megjelenése, segítő közreműködése egy helyi óvodában.

Készül a mezitlábas tanösvény

Dr. Becseiné Lock Gabriella tagintézményvezető

Elősként Dr. Becseiné Lock Gabriella, a gyulai Béke sugárúti Óvoda vezetője mondta el, hogy egy régi álma vált valóra azzal, hogy mezitlábas tanösvényt hozzanak létre. Ez a hetven méteres alkotás a gyermekek érzékeire, érzeteire lesz nagy hatással, amit majd június 3-án szeretnének átadni, ekkor tartják ugyanis az óvodában a gyermeknapi ünnepséget.

Ament Balázs, Hafenscher Csaba Zoltán, Dr. Becseiné Lock Gabriella, Kónya István

Ament Balázs, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, hogy az óvoda rajtuk keresztül került kapcsolatba a gyulai börtönnel. Fontos számukra ez a kapcsolat, mivel az egyesület leginkább ifjúságvédelmi feladatokat és programokat szervez a városban. Az ilyen és ehhez hasonló eseményekkel, célcsoportjukat közvetlen megérintve tudnak fejlesztő és bűnmegelőző programokat szervezni.

Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes kezet fog Kónya István alpolgármesterrel Fotó: Békés M-i Bv. Intézet

Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka nagy örömmel vette, hogy az egyesülettel kötött együttműködési megállapodást követő napokban a bv. intézet már felkérést is kapott a jóvátételi programra. Kiemelte, hogy ezek a programok nemcsak a fogvatartottak számára bírnak pozitív hatással, hanem a társadalomnak is egy visszajelzést adhat, hogy a börtön falain belül lévő személyek nagy többsége igenis vissza szeretne illeszkedni a társadalomba. 

Kónya István, Gyula város alpolgármestere Fotó: Békés M-i Bv. Intézet

Végül, de nem utolsó sorban Kónya István, Gyula város alpolgármestere mondta el, hogy nem csak a több száz milliós beruházások fontosak a városnak, hanem az ilyen társadalmi értéket növelő programok is. Kiemelte, hogy a város támogatja a bv. intézet részéről történő reintegrációs törekvéseket, mivel fontos, hogy a társadalom elfogadó és befogadó legyen a bűnt elkövetett személyekkel szemben. Az alpolgármester rávilágított arra is, hogy a jóvátételi program során a szülők és gyermekek is láthatták annak pozitív eredményeit, közvetve találkozhattak is a fogvatartottakkal. Negatív visszhangot nem észlelt ezzel kapcsolatban, ami azt is jelentheti, hogy a közösség valóban elfogadó.

Munkálatok Fotó: Békés M-i Bv. Intézet

Munkálatok Fotó: Békés M-i Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció