Három darab, egy délelőtt a Gyűjtőben

Publikálva: 2016. augusztus 11.

Színházi délelőttöt rendeztek augusztus 10-én délelőtt a Budapesti Fegyház és Börtön B-objektumának ebédlőjében. A programon három színdarabot is bemutattak a közönség soraiban ülő fogvatartottaknak.

Balázs László alezredes, parancsnokhelyettes megnyitója után kezdődött a drogprevenciós körlet előadása, amely megrázó őszinteséggel mutatta be, milyen sors vár a kábítószerrel visszaélés bűntettét elkövetőkre az utcán és később a börtönben. A darab egy részét a fogvatartottak írták, így nyelvezetében és történetében is életszerűre sikerült.

Forrás: BFB

Népszerű volt a nézők körében a Budapesti Fegyház és Börtön Kamaraszínházának előadása, a Vass Péter is, amelyet egy rutinos szerző, Farkas József alezredes írt és egy civil színházi rendező, Kriszt László segített színpadra állítani. Az előadásban résztvevők mind az intézet drámapedagógia és személyiségfejlesztő foglalkozásának tagjai, így már kellő rutinnal álltak színpadra és mutatták be a bűnről és a megbocsátásról szóló darabot.
A nyári színházi délelőtt utolsó előadását az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet betegei adták elő. A beteg disznó című népi játékot Kassai Károly alezredes, az IMEI biztonsági osztályának vezetője és Szabó Pál főelőadó írták. 

Forrás: BFB

A program moderátora, Farkas József alezredes zárszavában annak a reményének adott hangot, hogy a kezdeményezése csak az első állomása egy útnak, mely során a Gyűjtőben egyre több színházi előadásra kerülhet sor. 

Forrás: BFB

Balázs László parancsnokhelyettes szerint fontos, hogy a fogvatartottak ki tudják dolgozni magukból a feszültségeket és erre a színjátszás megfelelő lehetőséget ad. Úgy értékelte a délelőttöt, hogy az előadások üzenete könnyen befogadható volt: nem éri meg zárkán belül lenni.

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció