Jóváteszik Bűneiket

Publikálva: 2014. szeptember 25.

A fogvatartottak jóváteszik bűneiket.

„A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje” című, TÁMOP-5.6.3-12/1-2012-0001 azonosító számú projekt, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság által szervezett közös jóvátételi program 2014. szeptember 25-én 11:00 órai kezdettel került megrendezésre.
A rendezvény legfontosabb célja az volt, hogy a fogvatartottak részvételükkel a megbánásra utaljanak, és hogy a jövőben elkerüljék, és jóvátegyék az elkövetett bűncselekményt - mondta el Hafenscher Csaba Zoltán intézetparancsnok.

A program fő része volt:
A fogvatartottak a bv. intézetben ajándéktárgyakat, cérnaképeket, rajzokat, festményeket készítettek, amelyek a rendezvényen kiállításra, majd a célcsoport tagjainak részére átadásra kerültek. Egyéb adományokat is gyűjtöttek. Pl.: játék, tartós élelmiszer, képregények, CD-k, DVD-k.
A fogvatartottak elkészítették a célcsoport, valamint a meghívott vendégek részére a bográcsos ebédet. Készítettek aprósüteményeket is, amelyek szintén a programon lettek elfogyasztva.

Azok az elítéltek, akik részt vehettek a programon, komoly biztonsági szűrésen mentek keresztül. Megvizsgálták többek között, hogy mennyire tartják be az intézet szabályait, milyen bűncselekményt követtek el, és hogy mikor szabadulhatnak.
Ez az esemény jó alkalmat kínált arra, hogy a gyulai büntetés-végrehajtási intézet a szélesebb nyilvánosság előtt is bemutatkozzon, egyúttal megismertesse a falak között folyó azon tevékenységet, mely a fogvatartottak visszailleszkedését segíti.

 

Forrás: Békés Megyei BV Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció