Az intézet területe az 1900-as évek első felében jómódú földbirtokosok tulajdonában volt, pl. az ismert sörgyáros Dreher család is jelentős részt birtokolt (az ő tulajdonukban volt a Kőbányai Sörgyár és a martonvásári Brunswick kastély is). A birtokokba beékelődő tanyákon, illetve majorságokon jómódú parasztok és vitézi renddel kitüntetettek - a kor szintjéhez képest korszerű, színvonalas - gazdálkodást folytattak. 1945 után, a nagybirtokok államosításakor ezen birtokok is állami tulajdonba kerültek. Az annamajori terület ekkor került át az Igazságügyi Minisztériumhoz, ahol mezőgazdasági munkahelyet hoztak létre mintegy 70-80 elítélttel, mely a Budapesti Gyűjtő Fegyházhoz tartozott. Ez tulajdonképpen a garasini elvek alapján működő munkatábor volt, jogerős elítéltekkel, internáltak azonban nem voltak. A háború pusztításai következtében a körülmények kezdetlegesek voltak, a földek művelése és a gazdálkodás is primitív színvonalon indult meg. Az elítéltek élelmezésének, tisztálkodási, ruházati ellátásának és felszerelésének biztosítása Budapestről történt. Az őr, aki ezzel a feladattal volt megbízva, lovas fogattal indult Budapestre reggel 3 órakor, és késő este ért vissza Annamajorba…Az intézet 1953. 03. 01-én önálló lett Bv. Munkahely Parancsnokság Baracska néven. Ekkor alakították ki az intézet parancsnokságát, a szakszolgálatokat (őrzés, anyagi ellátás, egészségügyi ellátás). Ez időben az elítéltek létszáma 1000-1200 főre növekedett. Az intézetben köztörvényes férfiak és nők voltak elhelyezve, akik más zárt intézetben jól viselkedtek és kedvezményben részesülhettek. Az elítéltek őrzését csak külső őrzéssel biztosították, kerítés nem volt, a nyári mezőgazdasági munkák idején a munkaidő napkeltétől napnyugtáig tartott, az elítéltek nagy része kint aludt a határban…
