"Lépj egyet előre!" - tanfolyam-megnyitó Sopronkőhidán

Publikálva: 2008. június 23.

Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben 2008. június 23-án megnyitották a Burgerlandi Felnőttképző Intézet által, a fogvatartottaknak szervezett kőműves tanfolyamot.
A megnyitón jelen volt Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára és Kránitz László országgyűlési képviselő.

Szakképzési intézmények és felnőttképzési szakemberek részvételével szervezett országos konferencián hirdette meg a szociális és munkaügyi miniszter a Lépj egyet előre programot, amelynek keretében 4 milliárd forint támogatással szakképzetlen felnőttek szerezhetnek ingyenesen a munkaerőpiac által elismert szakismeretet, illetve szakképesítést.

A képzést olyan Magyarországon bejegyzett, akkreditált képzőintézmények végzik, amelyek rendelkeznek a szükséges tárgyi és személyi feltételekkel és állami képesítést nyújtó vagy akkreditált képzési programmal a képzés helyszínén. A tanulást vállaló felnőttek képzési költségét és a sikeres végzést követő juttatást a jelentkező és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat között létrejött szerződés alapján az Európai Unió és a magyar kormány átvállalja.

Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben teljesen megváltoztak a beiskolázási arányok. A 1991-ben még mintegy 250 ezer fiatal választotta a szakiskolai képzést, egy évtized múlva azonban ennek a felére esett vissza a beiskolázás. Mindeközben a munkaerőpiacon olyan tendenciák alakultak ki, hogy a szakképzettséggel nem rendelkező emberek könnyen kiszorulnak a munkahelyekről. A vállalkozások 15 százaléka nem talál az igényeinek megfelelő szakembert, jelenleg több mint 30 ezer állás betöltetlen, mert nem találnak megfelelően képzett munkavállalót.
Az Európai Unióban csaknem minden második felnőtt bekapcsolódik a felnőttképzésbe. Magyarország versenyképességének is egyik meghatározó eleme, hogy a gazdaságnak rendelkezésére áll-e a megfelelő mennyiségű és minőségű munkavállaló. Ma hazánkban több mint 2 millió ember, a munkavállalói korban lévők 40 százaléka nem rendelkezik szakképesítéssel.

A magyar kormány a 100 lépés program keretében megteremtette a versenyképes tudáshoz való ingyenes hozzáférés lehetőségét a fiatal és idősebb felnőttek számára a Lépj egyet előre programban, amelynek fő elemei:
- alapfokú iskolai végzettséget szerezhetnek azok a felnőttek, akik azzal nem rendelkeznek, de a 6. osztály befejezését igazoló bizonyítványuk van. Az alapfokú iskolai végzettség megszerzése után szakképesítést adó képzésekbe is bekapcsolódhatnak;
- akik kevesebb, mint 6 osztályt végeztek, a program során megszerezhetik a szakképzés megkezdéséhez szükséges közismereti és szakmai kompetenciát, majd ezután szakképesítést is szerezhetnek;
- az általános iskolát befejezettek számára mód nyílik szakképesítés megszerzésére hiányszakmákban vagy a munkáltató által igényelt munkakörhöz kapcsolódó szakmákban;
- érettségivel rendelkező felnőttek lehetőséget kapnak, hogy érettségire épülő szakmát szerezzenek a projekt során;
- a már szakképesítéssel rendelkezők számára lehetőség nyílik meglévő szakképesítésükre épülő új szakképesítés megszerzésére hiányszakmákban, valamint betöltött munkaköréhez kapcsolódó, illetve a munkáltató által igényelt munkakörben.

A projekt célja, hogy növekedjék a munkavállalók képzettségi színvonala, és az jobban illeszkedjék a munkáltatói igényekhez. Ebből eredően azokon a képzéseken lesz a hangsúly, amelyek hiányszakmákban indulnak.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció