Pálhalmán járt a Striciből evangélista írója

Publikálva: 2016. szeptember 22.

Intézetünkbe látogatott 2016. 09. 20-án Jan Eriksen, evangélista. A norvég szerző könyvbemutatóval egybekötött előadására sokan voltak kíváncsiak a sándorházi és a mélykúti alegységből is, összesen 107 fő vett részt a programon.

Az utazó evangélista magával ragadó előadást tartott a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A mélykúti objektum ebédlője csaknem megtelt, a fogvatartottak feszült figyelemmel hallgatták nem mindennapi élettörténetét, ami bővelkedett döbbenetes fordulatokban és humoros részletekben. „Egész életemben hazudtam és megismerem a hazudozókat, így hittem a fiatal lelkésznek.” - számolt be megtéréséhez vezető egyik lépcsőfokról Jan Eriksen. Az előadás végén életrajzi könyvéből adott át egy dedikált példányt a közönség minden tagjának, a Striciből evangélista című műve 14 nyelven jelent meg, az ajánlóban a következőt olvashatjuk:

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet„Élettörténete éppoly drámai, mint az Istennel való találkozása volt. Amikor Jan a norvég alvilág antiszociális ingoványában töltött 16 év után közel járt az elmerüléshez, meglátta a reménytelen helyzetét beragyogó világosságot – Jézus Krisztus evangéliumát. Jan ma már maga is e világ sötétjében ragyogó világosság. Ő vezeti a Street Ministries International nevű nemzetközi evangelizációs szolgálatot, amely azokat igyekszik elérni, akik még mindig e környezet rabjai.”

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet Eriksen több állomásos világkörüli előadássorozata magyarországi állomásán több büntetés-végrehajtási intézetbe is ellátogatott, így járt például a Váci Fegyház és Börtönben, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben is. Hazánk után többek között Szingapúrba, Vietnámba, Dél-Afrikába, Németországba vezet a norvég szerző útja.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció