2015. június 4-én Pedagógusnapot rendeztek a Bv. Oktatási Központjában, mely alkalomból Csóti András bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka adott át kitüntetéseket.
Az ünnepségen a büntetés-végrehajtás szolgálatáért bronz emlékplakettet vehettem át. Nagyon meglepett az elismerés, melyet ezúton tisztelettel megköszönök.
Immár 16 éve dolgozom a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében a Pannon Oktatási Központ által működtetett iskolában pedagógusként. Nekem a legfontosabb munka a tanítás.
Alig van olyan hely, ahol ne lenne jelen a pedagógus: a fejekben, a szívekben, a tanítványokban, még akkor is, amikor diákjai már rég elhagyták az iskolapadokat. A tanító hatása kisugárzik az egész országra letörölhetetlen jegyeket hagyva. Emberekkel dolgozunk. Hatalmas felelősség az olyan munka, amely mindennapos sikerekkel, kudarcokkal, örömmel, bánattal jár együtt.
Korábban általános iskolában tanítottam, az utolsó 20 évet igazgatóként. Akkor is nagyobb odafigyelést tanúsítottam a nehezen kezelhető, hátrányos helyzetű gyermekek iránt. 1998-tól szinte csak ilyen diákjaim vannak.
Minden emberben van jó, erre kell építeni, ezt kell erősíteni a fiatalkorú fogvatartottakban is. Nekünk, az itt tanító pedagógusoknak úgy kell végeznünk oktató-nevelő munkánkat, hogy elérjük, hogy ezek a fogvatartottak ne a társadalom leszakadt részéhez tartozzanak, hanem megfelelő, továbbfejleszthető tudást adva, a társadalom elfogadott tagjaivá váljanak. Igyekszünk őket sikerélményekhez juttatni, fejleszteni bennük a tehetségérzést, s közben nyesegetjük azokat a vadhajtásokat, amelyek rossz út felé vezettek.
Én elfogadom és szeretem őket, csak így lehet közösen eredményt elérni. Itt az iskolában mi egy kicsit családpótlók is vagyunk.
A tanórai munka mellett versenyeket, vetélkedőket szervezünk, melyeken tanítványaink szívesen vesznek részt. Azt tapasztaltam, hogy egyre fogékonyabbak annak a tudásnak a megszerzésére, amelyet szabadulás után tudnak hasznosítani. 50 éve folyamatosan tanítok, nem fáradtam bele, nem fásultam el.
„Úgy vélem csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem, vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.” (William Penn)
Bolfordné Hidvégi Sára