Reintegrációs Café - innovatív módszer a visszailleszkedéshez

Publikálva: 2017. március 13.

Magyarországon kísérleti jelleggel, első alkalommal került megrendezésre 2017. március 9-én a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a Reintegrációs Café elnevezésű program, melyben közigazgatási, büntetés-végrehajtási szakemberek, fogvatartottak és hozzátartozóik vettek részt.

A gyulai börtön továbbra is igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy a börtön lakói szabadulásuk után olyan jogkövető állampolgárok legyenek, akiket a társadalom befogad és elfogad. Az intézet szakmai stábja egy Nyugat-Európában már bevált módszert hívott segítségül ahhoz, hogy a szabadulásuk előtt álló fogvatartottaknak segítséget nyújtson. Ennek a törekvésnek lehettek tanúi azok, akik az intézet felkérésére, szakemberként jelentek meg a Reintegrációs Cafén. 

Szakemberek egyeztetése - Fotó: Békés M-i Bv.I.

Fontosnak tartották a szervezők, hogy olyan szakemberek vegyenek részt a programban, akik naponta képzési, oktatási, lakhatási és foglalkoztatási kérdésekkel foglalkoznak. E mellett elengedhetetlen részesei voltak a rendezvénynek a bv. intézet szakemberei – bv. osztályvezető, pártfogók – akik már a szabadulás előtt képet kapnak a fogvatartottakról, szabadulás után pedig meghatározott ideig nyomon követik a szabadultak életét. Természetesen a főszereplők maguk a  fogvatartottak voltak, valamint a közvetlen hozzátartozók, mint elsődleges kapocs a külvilághoz.

Perspektívák - Fotó: Békés M-i Bv.I.Az elmúlt években kialakított civil és közigazgatási kapcsolatok eredményessége mutatkozott meg abban, hogy a felkért szervezetek érdeklődve és a segítségnyújtás reményében csatlakoztak a kezdeményezéshez. Bizonyítja ezt az, hogy Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának főosztályvezető-helyettese, a Gyulai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának két szakembere, Sós Judit, a Gyulai Önkormányzat Szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályának osztályvezetője, Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum fő-igazgatója is alanya volt az eseménynek. 

Szakmai háttér - Dr Molnár Katalin, Mucsi Balázs, Pántya Imre, Hafenscher Csaba Zoltán - Fotó: Békés M-i Bv.I.

A három asztalnál folyó beszélgetéseket megelőző sajtótájékoztatón Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka elmondta: " Mindenképpen megéri kipróbálni az eddig büntetés-végrehajtási szervezeten belül nem ismert innovatív módszert, amellyel még inkább segíteni kívánunk a bent lévő fogvatartottak számára, hogy ítéletüket letöltve a társadalom hasznos tagjává válhassanak."

A képzés kerekasztala - Fotó: Békés M-i Bv.I.

Majd Pántya Imre főosztályvezető-helyettes néhány szóban összefoglalta a fogvatartottakra vetített lehetőségeket: "Elsősorban a képzésben és mindennapi munkájukban próbálják segíteni a szabadultakat, legyen az közfoglalkoztatás, vagy elsődleges munkaerő-piaci állásokra történő közvetítés. Fontos, hogy a szabadultaknak legyen mindennapi jövedelme, amihez a Kormányhivatalok Foglalkoztatási Szolgálatai tudnak segítséget nyújtani." 

A lakhatás kerekasztala - Fotó: Békés M-i Bv.I.

Végezetül Mucsi Balázs főigazgató mondta el azt, hogy a Képzési Centrum milyen segítséget tud nyújtani a szabadulók számára: "A fogvatartottak szabadulásuk után rögös úton haladva tudnak állást keresni, képezni magukat és a társadalom hasznos tagjává válni. Ebben tud segíteni a Békéscsabai Szakképzési Centrum, amely különböző területeken tud képzéseket nyújtani."

A foglalkoztatás kerekasztala - Fotó: Békés M-i Bv.I.

 

Dr Molnár Katalin moderátor - Fotó: Békés M-i Bv.I.

A Café módszertan meghonosítása a rendvédelmi szervek területén már elkezdődött – Dr. Molnár Katalin Phd., a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense Police Café néven hatékonyan alkalmazza. Ennek mintájára, mint moderátor a büntetés-végrehajtással és az együttműködő partnerekkel kívánja lebonyolítani teszt jelleggel a programot, melyről a következőket mondta el: " A fogvatartottak számára sokat jelenthet egy-egy ilyen kötetlenebb beszélgetés. Az ő világuk, az ő nehézségeik, az ő problémáik kerülnek terítékre, de nem úgy, hogy a résztvevők megmondják, hogy mi a baj, mire figyeljenek, hanem megpróbáljuk a Café módszertannal – a kis körökben történő beszélgetésekkel – kiszedni belőlük, hogy ők mondják el a problémáikat, ők tehessék fel a kérdéseiket."

Beszélgetések - Fotó: Békés M-i Bv.I.

 

Sós Judit a lakhatás témagazdája - Fotó: Békés M-i Bv.I.Mári Renáta a foglalkoztatás témagazdája - Fotó: Békés M-i Bv.I.

A konzultáció megkezdése a helyfoglalással kezdődött, melynek lényege az volt, hogy minden asztalnak témagazdája volt a saját szakterületének képviseletében. Minden állomáson jelen voltak fogvatartottak, hozzátartozók, bv. képviselők. A háromszor 25 perces kötetlen beszélgetések fő vezérfonala az őszinteség és az egyenrangúság volt. Mindenki előadhatta az éppen aktuális problémáját az adott témában, a beszélgetések folytán pedig megoldásokat, lehetőségeket tártak fel egymásnak a felek, de mint mindenhol, azért itt is maradtak megválaszolatlan kérdések is.

A beszélgetések befejeztével a témagazdák egyenként osztották meg a résztvevőkkel a tapasztalataikat és az asztaloknál elhangzott főbb momentumokat. A délután zárásaként Dr. Molnár Katalin összegezte a tapasztaltakat és a hallottakat. Kiemelte, hogy az ő meglátása szerint ugyan most csak egy teszt volt ez az esemény, de a módszer eredményes lehet a bv. szervezetében a sikeres reintegráció kérdésében.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció