Roma világnapra emlékeztünk

Publikálva: 2015. április 9.

Április 8-án emlékezünk meg a Roma Kultúra Világnapjáról. A tiszalöki börtön immáron harmadik éve Ökumenikus Cigánymissziós Imanappal csatlakozott ehhez az eseményhez.

Fotó: TOBVI

Versekkel, énekszóval, zenével, tanúságtétellel és imádsággal telt a szerda délután.

Az I. Roma Világkongresszus 1971. április 8-án ült össze, ahol a jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Az esemény tiszteletére az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította ezt a napot.

Fotó: TOBVI

Idén 83 fogvatartott vett részt a rendezvényen, amelyen jelen volt Zsarnai Krisztián, Evangélikus esperes, Magyari Márton, a Magyar Testvéri Börtöntársaság titkára, Katona Csilla, a Magyar Testvéri Börtöntársaság programigazgatója, a Nyíregyházi Metodista Egyház és az Evangéliumi Börtönmisszió önkéntesei. A vendégek megtekintették az intézet APAC körletét, majd áhítattal folytatódott a program. A színjátszó kör zenés, irodalmi műsorában modern egyházzenei énekek, cigány dalok és roma költők versei hangoztak el.

Fotó: TOBVI

Az imádságok és tanúságtételek mellett Zsarnai Krisztián esperes úr zongorajátéka nagymértékben emelte az imanap fényét. Igehirdetésében a megbánásra és a megbocsátásra, a hittel teli életre és egymás elfogadására hívta fel a gyülekezet figyelmét.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció