Stratégia a családhoz, kötelék egymáshoz

Publikálva: 2014. november 12.

A címben szereplő jelmondattal és az ezt megvalósító programmal nyerte el a családbarát munkahely címet a Márianosztrai Fegyház és Börtön még a nyár elején. A legutóbbi rendezvénnyel lezárult a pályázatban vállalt programok sora. Természetesen az intézet családbarát jellege továbbra is megmarad, figyeljük és kihasználjuk azokat a lehetőségeket, melyek ezeket anyagilag is támogatják.

Iskolás gyermekeink ellátásában nagy terhet jelent a nyári szünetben megfe-lelő helyet  és  programot találni számukra. Mindezt pénztárcánkhoz igazítva kell  megtennünk.  Az  intézet vállalta, hogy egy hetes napközis táborban fej-leszti  és  szórakoztatja  a  kollégák  6-12 éves gyermekeit. Minimális hozzá-járulással,  pedagógus  végzettségű és ebben gyakorlatot is szerzett kolléga vezetésével, számos más kolléga segítségével valósult meg az I. Napsugár gyermektábor Márianosztrán.

Táborozók. Forrás: Márianosztra Fegyház és Börtön

Kézműves foglalkozás. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön
További  vállalásunk  az volt, hogy az Adorján-napi szervezeti összejövetelünket olyan  módon egészítjük ki,  hogy az minden korosztály számára kedvezzen és a családok együtt is megtalálhassák kikapcsolódási lehetőségeiket. Így a megszokott gyermekjátékok, ebéd, és sportvetélkedők mellett idén sportbemutatókra, bohóc előadásra, stand-up fellépőre, és zenekari bemutatóra is sor kerülhetett. Az egyéni versenyek (sport, rajz, erős ember) mellett a családok együtt is megmérettethették magukat, természetesen játékos, szórakoztató formában.

Adorján-nap. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön
A programsorozat záró eleme az Egészségnap volt, ahol reform-táplálkozási bemutató,  sportbemutató  és  részvételi  lehetőség  mellett  szemészeti  és táplálkozási  tanácsadás,  valamint  önismereti,  kommunikációs  és  stressz-kezelő  tréningen  való  részvétel,  kangoo, és jóga is kikapcsolta egy kicsit a kollégákat a napi rutinból. A program jól sikerült, a személyi állomány várja a folytatást és az ismétlést.

Nagy sikert aratott a kangoo. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön

Reformételek bemutatója. Forrás: Márianosztrai Fegyház és Börtön
Természetesen nem csak e három program megvalósulása miatt családbarát a Márianosztrai  Fegyház  és Börtön. A térség egyik legnagyobb munkaadója már  régóta  megpróbál  kedvezni  azok  számára,  akik  a  munka,  a  karrier mellett a családi életet is fontosnak tartják. A kettő együtt teszi teljessé az embert, jól dolgozni csak az tud, akinek családi háttere rendezett. Rugalmas munkaidő,  rugalmasan  kivehető  szabadság, nyitott vezetési felfogás, meg-felelő munkakörnyezet és a pályázattól függetlenül is meglévő családi prog-ramok várják azt, aki itt tölti szolgálatát.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció