Szegedi felügyelő vett részt Szlovákiában a kutyavezetők nemzetközi tréningjén

Publikálva: 2016. május 10.

Háromnapos szlovákiai tapasztalatcserén járt április végén Jovan Attila bv. főtörzsőrmester, a Szegedi Fegyház és Börtön kutyavezetője Démon nevű kutyájával. A nemzetközi kiképzésen a házigazdák cseh és magyar szakembereket fogadtak a santovkai börtönben, az Országos Szlovák Kutyakiképző Központban.

A képzés első napján elméleti előadáson ismerkedtek a vendégek a szlovák munkakutyák feladataival. Szlovákiában - a magyar börtönökhöz hasonlóan - szinte minden börtönben használnak kutyát őrző-védő feladatokra, kábítószer és robbanószer keresésére.

Szegedi Fegyház és Börtön

 Jovan Attila elmondta, hogy a szlovák rendszer szinte teljesen megegyezik a magyarral, így a második napon már közös gyakorlati feladatokat oldottak meg a nagypusztai börtönben, amely körülményeiben hasonlít a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumához. A cseh, a szlovák, és a magyar kutyavezető felügyelők együtt végeztek szolgálati feladatot a körleteken, majd különböző őrző-védő gyakorlatokat oldottak meg a kiképző pályán. A harmadik napon a kiképző központ közelében egy lakatlan épületben gyakoroltak hasonló feladatokat a felügyelők és kutyáik.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció