Tököl a színpadot jelentő deszkákon

Publikálva: 2015. július 16.

A tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete a 2015-ös évben eddig két nagyobb lélegzetű, több intézetet megmozgató programot szervezett fiatalkorú fogvatartottak számára. A május 20-ai tanulmányi versenyt követően most, július 15-én színjátszásban, a kreatív képességeiket csillogtathatták meg a négy résztvevő intézet fogvatartottai.

A tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete szervezte azt a versenyt, amelyet "A legjobb színpadi alkotás" cím elnyeréséért hirdetett meg négy fiatalkorú bv. intézet között. A Bács-Kiskun Megyei, a Baranya Megyei, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete által előadott színdarabok között volt, amely improvizációs elemek és cigány népmese felhasználásával készült, más intézet népmesével állt színpadra és volt hiteles szemtanú visszaemlékezése alapján készült igaz történet is.

Forrás: BvOP

Forrás: BvOP

Forrás: BvOP

A megmérettetésen a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete bizonyult a legjobbnak, akik végül magukénak tudhatták "A legjobb színpadi alkotás" címet, valamint az első helyezéssel járó emlékplakettet és oklevelet. A "Süket halál, avagy matt az életnek" című győztes színdarab szövegkönyvét Nagy Klára Katalin bv. százados írta, és Csizmadia Csaba bv. századossal együtt álmodták színpadra.

Forrás: BvOP

Forrás: BvOP

A zsűrit képviselte Dr. Vass Lucia, Tököl város alpolgármestere, valamint Török Edina, bv. alezredes, a BvOP Fogvatartási Ügyek Szolgálata, Reintegrációs és Módszertani Főosztályának főosztályvezetője, valamint két színházi szakember, Frenkó Zsolt, rendező-dramaturg, és Halász László, a tököli Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. A zsűri szakmai tanácskozásának eredményeképpen egy különdíjat is kiosztottak, melyet a Baranya Megyei Bv. Intézet kapott. Ezt az elismerést Török Edina bv. alezredes ajánlotta fel a BvOP részéről, és nyújtotta át az intézet képviselőjének. 

Forrás: Fk. Bv. Int. Tököl

A Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének célja az volt a verseny megrendezésével, hogy a fiatalkorú fogvatartottak értelmes, a személyiségüket építő elfoglaltsággal töltsék hétköznapjaikat. A tököli versenyen 34 előadó és 40 néző számára adott maradandó élményt. Az intézet vezetése bízik abban, hogy a csapatmunka eredményeképpen könnyebbé válhat a fogvatartottak egymás közti kommunikációja, és szabadulásukat követően is bátrabban megállják majd a helyüket az adott emberi kapcsolatokban és élethelyzetekben.

Forrás: Fk. Bv. Int. Tököl

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció