Törvényszéki kerekasztal-beszélgetés

Publikálva: 2016. május 30.

2016. május 25-én dr. Bagdi Árpád Gyula, a törvényszék elnökének meghívására a jogászi hivatásrendek képviselőivel, a társhatóságok vezetőivel, valamint a járásbíróságok fekvése szerinti városok képviselőivel közösen kerekasztal-beszélgetést tartottak a Gyulai Törvényszéken. A találkozót - hagyományteremtő szándékkal - az idei évben rendezték meg először.

A kerekasztal-beszélgetés célja, hogy a Gyulai Törvényszék és a társszervek közötti, eddig kialakult jó kapcsolat megőrzése érdekében fórumot teremtsen a bíróság munkájának megismerésére, lehetőséget biztosítson arra, hogy a bírósággal munkakapcsolatban álló hatóságok és szervezetek javaslatokat, észrevételeket fogalmazzanak meg a bíróságok működésével összefüggésben. A rendezvényen dr. Bagdi Árpád Gyula ismertette a Gyulai Törvényszék elmúlt évi munkáját, a megrendezett programokat. Az elnöki tájékoztató lényegesebb statisztikai adatokat is tartalmazott, valamint bemutatta az elért eredményeket és a kitűzött terveket. A törvényszéki elnök köszönetével zárult az esemény megnyitója, amelyet a jelenlévő vezetőknek címzett segítő együttműködésüket méltatva.

Ezt követően kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség, ahol a jelenlévők elmondhatták javaslataikat, álláspontjukat. Ennek során észrevételek hangzottak el például a bírósági tárgyalások nyilvánosságával, és a bírósági épületekkel összefüggésben. Valamennyien üdvözölték a törvényszék elnökének stratégiai célkitűzései közül a „Gyulai Tudományos Műhely” létrehozásának gondolatát, a közös szakmai programok, képzések megtartását. A rendezvény végén a résztvevők egyetértettek abban, hogy hasznos volt a kerekasztal-beszélgetés, és hozzájárult a hatékony együttműködéshez, valamint a jó kapcsolat fenntartásához.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció