Ügyvezető igazgatói értekezlet Sopronkőhidán

Publikálva: 2015. november 12.

Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok vezetésével rendezték meg a bv. gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói értekezletét a sopronkőhidai börtön falain belül.

Az országos parancsnok megnyitója után Lajtár József bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese köszöntötte a résztvevőket.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Nagy László ügyvezető igazgató beszámolt a Bv. Holding vállalatcsoport 2015. évi tevékenységéről, Dósa Lajos, a Bv. Holding Kft. ügyvezető-helyettese ismertette a hivatásos állomány egyenruházati termékekkel való ellátásának folyamatát. Ótott Annamária bv. ezredes, a BvOP főosztályvezetője tájékoztatást adott a központi ellátásban használt internetes felületen történő igénybejelentés tapasztalatairól, majd Dr. Ragó Ferenc bv. alezredes, a Bv. Holding Kft. ügyvezető-helyettese ismertette a kiétkező boltok tervezett átvételét, valamint annak feltételrendszerét.

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Fotó: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Az értekezletet követően Farkas György ügyvezető igazgató bemutatta a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. üzemcsarnokait, valamint a gazdasági társaság keretében folyó fogvatartotti munkáltatást.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció