Újabb családbarát program - Látogatás a Tropicariumban

Publikálva: 2015. augusztus 25.

Idén nyáron a „Családbarát Munkahely 2015” pályázat programjaként dolgozóink és családtagjaik 180 fős létszámban tettek látogatást a Tropicariumban. A nagy érdeklődést kiváltó, jó hangulatú program újabb lehetőséget adott a munkahelyi kötelezettségek és a magánélet összehangolására, valamint a szervezeti kultúra fejlesztésére.

A "cápás állatkert” élményekben gazdag, látványos időtöltést nyújtott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A résztvevők a világ minden tájáról érkező állatokkal találkozhattak: aligátorokkal, egzotikus hüllőkkel, kétéltűekkel, apró majmocskákkal, szabadon repkedő madarakkal, több ezer halfaj képviselőivel. A cápaakvárium alatt húzódó 12 méteres látványfolyosón karnyújtásnyira csodálhatták meg a tigris-, és barna cápákat. A program egyik ifjú résztvevőjének tetszését a „nagymenő cápák” mellett leginkább a rájasimogató medence nyerte el.

Forrás: BFB

A „Családbarát Munkahely 2015” pályázat támogatásával dolgozóink további programokon is részt vehetnek. A családi bérlettel egy évig ingyen látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert, a sportolni vágyók a squash-pályán próbálhatják ki magukat, a gyermekes családok számára bábszínházi előadásokat és Mikulás-napi műsort szervezünk, a telet pedig nagyszabású farsangi bállal szeretnénk elbúcsúztatni.

Forrás: BFB

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció