Visszaút a szabad világba – új reintegrációs programmal

Publikálva: 2017. április 19.

Komoly kihívások is várnak a fogvatartottakra a szabadulás örömteli pillanatától: ezek megoldásában segít az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 program, amely Fogvatartottak reintegrációja címmel kínál megoldást az álláskeresés, a szociális ügyintézés, a családi kötődések, a kapcsolati háló szorosabbra fűzése terén is. A program első fázisa sikert könyvelhet el a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Sándorházai Alegységében is.

Országos nagyprojektként kezdődött a büntetés-végrehajtási intézetekben a Fogvatartottak reintegrációja elnevezésű program, amelynek elsőrendű célja a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek és az előzetes letartóztatás alatt álló fogvatartottak társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának erősítése.

Fontos hozadéka lehet az összesen négy éven át futó, 4000 fogvatartottat bevonó programnak az elkövetők bűnismétlési kockázatának csökkentése, valamint az, hogy az érintettek számára előbb ablakokat, majd – immár a szabadulóknak – kaput nyisson a szabad világba. A komplex program során egyebek mellett személyiség- és kompetenciafejlesztő csoportfoglalkozásokon, szakmaképzési és utógondozási programokon, családi kapcsolatok erősítését célzó szolgáltatásokon vehetnek részt az érintettek.

A program nagy hangsúlyt fektet a helyi közösség bevonására, így többek között a fogvatartottak és szabadultak lakókörnyezetének érzékenyítésére is. Az álláskeresés és a visszailleszkedés zökkenőmentessége érdekében a projekt munkatársai folyamatosan kapcsolatban állnak a társszervezetekkel, aktívan bekapcsolódnak a reintegrációs folyamatba; például a potenciális munkáltatók tájékoztatásával is segítik a munkaerőpiaci szféra szereplőinek egymásra találását.

A Fogvatartottak reintegrációja című program megvalósításán Sándorházán jelenleg két tanácsadó dolgozik a helyi büntetés-végrehajtási intézeti szakmai vezető irányításával: az eddigi eredmények pozitívak, a toborzás során több száz fogvatartott ismerkedhetett meg a program kínálatával, a tájékoztatási fázist követően már közel félszáz fogvatartott jelezte a programban való részvételi szándékát. Az alegységben folyamatos a tájékoztatás, az elmúlt hetekben részletes toborzási terv nyomán minden zárkába jutott tájékoztató anyag. Az érdeklődő fogvatartottak egyéni és csoportos formában kaptak részletes tájékoztatást a program elemeiről, az igényelhető szolgáltatások köréről.
Aligha véletlen, hogy az eddigi visszajelzések szerint a csoportos foglalkozások, valamint a szakmaképzés lehetőségei iránt a legnagyobb az érintettek érdeklődése.

A következő fázis még izgalmasabbnak ígérkezik; a programban szerepet vállaló tanácsadók személyre szabott fejlesztési tervet készítenek a bevont fogvatartottakkal, melyben a következő szolgáltatások szerepelhetnek.
– Kompetenciafejlesztő foglalkozás
– OKJ szakképzés, részszakképzés, egyéb betanító képzés
– Humánszolgáltatások: életvezetési tanácsadás; pályaválasztás, pályaorientáció; álláskeresési felkészítés; munkaerőpiaci és foglalkoztatási információk nyújtása; szociális ügyintézés; segítő beszélgetés; önsegítő csoport; resztoratív érzékenyítő csoportfoglalkozás
A Fogvatartottak reintegrációja című program sajátos jellemzője, hogy  a projektben a munkaerőpiaci és társadalmi reintegrációt segítő szolgáltatások egy része a bevont fogvatartottak hozzátartozói számára is elérhetőek lesznek – így az említett kapu minden érintett számára szélesre tárulhat a szabadulás időszakában!

A projektről bővebben a TEtt-program oldalán olvashatnak!

(Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, Fogvatartottak reintegrációja című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.)

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció