A Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségének látogatása

Publikálva: 2016. november 29.

Meglátogatták Odint, a vakvezető kutyakölyköt

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben elhelyezett öt, a programra önként jelentkezett fiatalkorú fogvatartott jóvátételi program keretein belül, leendő vakvezető kölyökkutyákat nevel a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségével együttműködésben.  

A közös program célja, hogy elősegítse a fogvatartottak sikeres társadalmi visszailleszkedésének esélyeit, önbecsülésüket javítsa.

A közös munka során már tizenhat kölyökkutya nevelkedett a fiatalkorú fogvatartottak gondozásában, képzésében. Jelenleg egy kölyökkutya tanításával, nevelésével, gondozásával foglalkoznak a programba bevontak.

 Az elmúlt héten a Vakok és Gyengénlátók Szövetsége részéről a vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó trénerek látogatták meg Odint, a fekete labrador kölyköt. Megfigyelték, hogy a leendő négylábú segítő hogyan dolgozik ingergazdag környezetben, utcai körülmények között.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

A gondos és szakszerű foglalkozásoknak köszönhetően, a kiképzők szerint Odin szépen fejlődik és jól halad a tanulás útján és egyszer hű társa lesz egy olyan embernek, aki négylábú segítőtársra szorul.

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció