A vakvezető kutyák világnapja

Publikálva: 2017. május 5.

Folytatódik a vakvezető kölyökkutyák nevelése a Fiatalkorúak Intézetében.

1994. április 27-én ünnepelték először a vakvezető kutyák világnapját. Az ötlet a Nagy-Britanniában lévő Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetsége kezdeményezésére született. Azóta április utolsó szerdáján világszerte megemlékezünk ezekről a közel sem mindennapi állatokról, akik intézetünkben más célt is szolgálnak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben több éve folyik vakvezető kölyökkutyák képzése. A bv. intézet és a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének együttműködése során fiatalkorú fogvatartottak vakvezető kutyanövendékeket nevelnek a szövetség iskolája részére. Szocializálják, előképzik őket, amivel kettős cél valósul meg. A fogvatartottak esetében cél a börtönártalmak csökkentése, illetve a sikeres társadalmi visszailleszkedés esélyeinek elősegítése, a szövetségnek pedig segítséget nyújtanak a kiskutyák nevelésével és képzésével.

Az intézetben zajló kutyakiképző program történetében már két alkalommal szerveztek érzékenyítő napot, amelyen részt vettek olyan vak és gyengénlátó embertársaink, akik életét a programban résztvevő fogvatartottak által felnevelt vakvezető kutyák segítik a mindennapi életben.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Jelenleg két kutyus van intézetünkben, akik hosszas képzésük után újabb két látássérült ember életét könnyítik majd meg.Velük együtt a program során összesen 19 kutyus került át a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének vakvezető kutya iskolájába további képzés céljából.

A program során 30 fiatalkorú fogvatartott tapasztalhatta meg ennek a munkának a szépségét és érezhette át fontosságát.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció