Együttműködés a Miskolci Szakképző Centrummal

Publikálva: 2016. július 15.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet és a Miskolci Szakképző Centrum együttműködési megállapodást írt alá, amely a két intézetben megvalósuló szakmaképzés feltételeit fogalmazta meg.

Az együttműködési megállapodást a két szervezet részéről Joó László bv. ezredes, az intézet parancsnoka és Tátrai István József, a Miskolci Szakképzési Centrum szakmai vezetője látta el kézjegyével.

Joó László bv. ezredes és Tátrai István József szakmai főigazgató-helyettes

A képzés szeptemberben indul a Szirmabesenyői Fiatalkorúak Regionális Intézetében, ahol önként jelentkezett 20 fő a kosárfonó, fonottbútor-készítő képzésben való részvételre. Az oktatást a miskolci Martin János Szakképző Iskola tanárai fogják végezni az intézetben, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a speciális bánásmódot igénylő diákok nevelésével, oktatásával kapcsolatban.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

A kijelölt pedagógusok a hagyományostól eltérő körülmények között is képesek megvalósítani a szakképzést, ez garancia lehet a sikerre, hogy a tanulni vágyók, a képzés végére sikeres vizsgát tehessenek.

Joó László bv. ezredes elmondta, hogy a büntetés-végrehajtás reintegrációs feladatai közül az egyik legfontosabb, hogy a szabaduló fiatalok is úgy térjenek vissza a civil társadalomba, hogy versenyképes szakmával rendelkezzenek, amely segíti őket a munkaerőpiacon.

 Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció