Évértékelő állományértekezlet

Publikálva: 2015. február 20.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete szirmabesenyői telephely 2014. évi tevékenységét és a 2015. évi feladatait meghatározó állományértekezletre került sor 2015. február 18-án az intézet tanácstermében, amelynek elöljárója Csóti András bv. vezérőrnagy, országos parancsnok volt.

Az állományértekezletre meghívott vendégeink között jelen voltak az együttműködő szervek (megyei- és járási ügyészség, bíróság, B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal, Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal), társ rendvédelmi szervek (NAV, NVSZ, TEK, B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság, Miskolc Városi Rendőrkapitányság, B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Rendészeti Szakközépiskola), civil szervezetek (Drogambulancia Alapítvány, NemAdomFel Alapítvány) vezetői és az egyházak képviselői.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Joó László bv. ezredes, az intézet parancsnoka beszámolt arról, hogy az intézet személyi állománya a törvényi előírásoknak, a hatályos jogszabályoknak, országos parancsnoki és intézetparancsnoki utasításoknak, intézkedéseknek megfelelően, valamint egyéb belső normák érvényesülésével hajtotta végre szakmai feladatait. Súlyos, az intézet, illetve a büntetés-végrehajtási szervezet megítélését negatívan befolyásoló, vagy olyan esemény, amely alkalmas lett volna a jogszerű működésbe vetett közbizalom megingatására, nem történt. Az intézet kiemelt figyelmet fordított a fogvatartás rendjére és biztonságára veszélyt jelentő tárgyak, anyagok, eszközök intézetbe történő bejutásának megakadályozására. A fogvatartottak jogszabályban rögzített jogainak gyakorlása biztosítva volt. Jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségeinek az intézet eleget tett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség bv. felügyeleti ügyészei, az év során folytatott vizsgálatainak eredményeként kirívó, a büntetés-végrehajtás törvényességét súlyosan sértő hiányosságot nem állapítottak meg.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Jelentette, hogy a korábbi évekre általában jellemző folyamatos fogvatartotti létszámnövekedés 2014-ben megállt, sőt már kismértékű létszámcsökkenés is tapasztalható volt. A fogvatartás biztonságának fenntartására kiemelt figyelmet fordítottunk, ezen belül jelentős erőfeszítéseket tettünk a fogvatartottak öngyilkosságának, önkárosításának, egymás sérelmére elkövetett cselekményeinek megakadályozására, illetve megelőzésére is.
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az intézet különös gondot fordított a visszaesés kockázatát csökkentő, a sikeres integrációt, reintegrációt elősegítő tevékenységekre, különösen a fiatalkorú fogvatartottak tekintetében. A 2014/2015-ös tanévre 85 fiatalkorú és 28 felnőtt korú fogvatartottat iskoláztunk be az általános iskola, illetve középiskola valamely osztályába. „A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje” elnevezésű TÁMOP 5.6.3 jelű kiemelt projekt keretében 34 felnőtt és 18 fiatalkorú fogvatartott szerzett targoncakezelői OKJ-s bizonyítványt.
Elmondta, hogy a társadalmi beilleszkedés elősegítése érdekében törekedtünk a fogvatartottak beilleszkedési zavarainak enyhítésére, pszichés állapotuk rendezésére, az alapvető erkölcsi normák átadására és elfogadtatására, valamint az egészséges életmódra való felkészítésre. E célt szolgálva működtettük a pszicho-szociális, és a kábítószer-prevenciós speciális csoportokat, vagy pályázati együttműködésben megvalósuló reintegrációs és jóvátételi programokat, így pl.:
- A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével együttműködésben az idén már 3. éve tartó vakvezető kölyökkutya nevelő programot, melyet a két szervezet kizárólag önerőből valósít meg,
- A fiatalkorúak önbecsülését, értékrendjét formáló hasznos ismereteket átadó, a munka értékét hangsúlyozó kertész szakkört,
- Egy Svájci- Magyar társfinanszírozású pályázati támogatás keretében a Miskolci Drogambulancia Alapítvánnyal megvalósított reintegrációs programot,
- A külön pályázati támogatás nélkül, a Szendrőládi Népfőiskola, illetve a Zeusz Mozgásfejlesztő és Terápiás Alapítvány önkéntes együttműködésével megvalósuló, a fiatalkorúak tanulását elősegítő, illetve állatasszisztált terápiás jellegű programot és képzést,
- A börtönlelkész szolgálat, illetve az intézetben jelen lévő egyházak által szervezett programokat, foglalkozásokat.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Jelentette továbbá, hogy az intézet személyi állományának felkészültsége, szolgálat- illetve feladat ellátásának szakszerűsége, hivatástudata biztosítékát jelentette munkánk eredményességének. A személyi állomány a tárgyévben a képzési követelményeknek eleget tett. A 2015. január 1-jével hatályba lépett új büntetés-végrehajtási törvényt a személyi állomány egészére nézve oktattuk, abból mindenki eredményes vizsgát tett.

Csóti András bv. vezérőrnagy úr a Büntetés-végrehajtási Szervezet 2014. évi munkájának megítélésekor Tasnádi Lászlót, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárát idézte, aki csillagos ötösre értékelte a büntetés-végrehajtás múlt évi tevékenységét.
Az országos parancsnok beszélt a Büntetés-végrehajtási Kódexről, annak megalkotásáról, mely meghatározza a büntetés-végrehajtás életét az elkövetkezendő 10, 20, akár 30 évre is.
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 2014. év másik fő feladata volt még a zsúfoltság csökkentése, melynek eredményeként a telítettségi mutatók csökkentek. Mindez köszönhető volt a sikeres férőhelybővítéseknek, aminek finanszírozására 2015. évben 4 milliárd forint kerül elkülönítésre.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Csóti vezérőrnagy úr kiemelte, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben elkövetett öngyilkosságok száma az elmúlt három évben csökkent, továbbá hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben nem volt jogtalan fogvatartás. A szökéssel kapcsolatban tájékoztatta az értekezlet résztvevőit, hogy a 2013. év volt az egyetlen év, amikor nem történt fogolyszökés. Értékelésében megemlítette, hogy a 2014. évet is sikerült tartozásállomány nélkül lezárni.
A 2015. év nagy „eseménye” a július hónapban bevezetendő új, a hivatásos állomány szolgálati jogviszonyát szabályozó törvény.
Végezetül a vezérőrnagy úr a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 2014. évben végzett munkáját eredményesnek ítélte meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció