I. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny

Publikálva: 2017. március 21.

Ízelítő a rendvédelmi munkából az I. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny régiós válogatóján.

A Belügyminisztérium első alkalommal írt ki pályázatot a belügyi rendészeti ismeretek közismereti tárgyat tanuló és a fegyveres szervek és vagyonvédelmi szakmai képzésben részt vevő középiskolások részére.

A verseny célja ezen középiskolások rendészeti pálya felé irányítása, a tehetségek kiválasztása, a csapatszellem, az összetartozás érzésének erősítése.

A versenyt az ORFK, a BvOP és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösen szervezte. A régiós válogatóversenyek az ország négy rendészeti szakközépiskolájában kerültek lebonyolításra. Az ott továbbjutó csapatok március 31. - április 1-ig mérhetik össze tudásukat az országos döntőn, melynek a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium ad otthont.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

A nevezett csapatok elméleti, illetve gyakorlati tudásukat mérhették össze a válogatóversenyeken. A gyakorlati feladat több elemből állt, melynek egyike a büntetés-végrehajtást érintő feladat volt. A csapatoknak öt percen belül a rendelkezésre álló tárgyakból zárka- és szekrényrend kialakítása volt a feladat, melynek szakszerű végrehajtását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet néhány tapasztalt kollégája ellenőrizte.

A verseny egyúttal lehetőséget adott munkánk bemutatására is, hiszen a toborzó irodák folyamatosan keresik és várják azok jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek a szakma iránt, jövőjüket a büntetés-végrehajtás szervezetében képzelik el.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció