Nyílt napon vettünk részt

Publikálva: 2015. november 30.

A Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola 2015.11.18-án nyílt napot tartott, amelynek apropója az új rendészeti képzés ismertetése volt. A rendezvényen intézetünk is bemutatkozott.

Magyarország Kormánya 2015 februárjában fogadta el a szakképzési rendszer átalakításának koncepcióját, amelynek célja a munkaerőpiac igényeinek jobban megfelelő rendszer kialakítása. Ennek kapcsán a Szemere Bertalan Szakközépiskolában új rendészeti képzések indulnak.

Az új szakképzési rendszer rendészeti ügyintéző, illetve rendészeti őr szakmában biztosít képesítést. A rendészeti ügyintéző 4 éves képzés személy- és vagyonőr, testőr, magánnyomozó, büntetés-végrehajtás és katasztrófavédelem megfelelő szakterületein való elhelyezkedést tesz majd lehetővé.

A nyílt napon intézetünk munkatársai tájékoztatást adtak a büntetés-végrehajtási intézetben folyó munkáról, a szakmáról és a foglalkoztatás lehetőségeiről, melyet a résztvevő szülők és fiatalok nagy érdeklődéssel hallgattak meg.

Sokan érdeklődtek

Az új nemzedék

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv.Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció