Ökumenikus imanap

Publikálva: 2015. január 21.

Ökumenikus imanapot tartottunk 2015. január 20-án intézetünkben. Az istentiszteletet Dr. Orosz Atanáz görög katolikus püspök, exarcha vezette, valamint jelen volt még Kónya Ákos református lelkész és Lipták Pál börtönlelkész is.

Az intézet kápolnáját kifejezetten ökumenikus jelleggel alakítottuk ki. A miskolci történelmi egyházak vezetői példaértékű segítséget nyújtottak a kápolna megvalósításában. Ez a megszentelt hely Isten dicsőségére nagyon jól betölti a funkcióját, itt az év minden napján megélik az ökumenizmust. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a felekezetek bejáró képviselőivel. A fogvatartottak is különböző vallásúak, de itt fő szempont, hogy emberi módon tudjanak élni nehéz helyzetükben is.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A börtönlelkész szerint ez az esemény kitűnő alkalom és lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk Istennel való kapcsolatunkon, hogyan tudjuk ezt megélni konkrét helyzetekben, kérjük-e az Isten segítségét, és ha megkapjuk, megmutatkozik-e az embertársainkkal való viszonyunkban.
A mindennapok egyhangúságán túl ez az esemény fel kell, hogy rázzon minket, van kiút, van lehetőség továbblépni, van lehetőség a hibáinkat, botlásainkat, gyengeségeinket elrendezni az Istennel, és az emberi kapcsolatok szeretetteljes ápolásával teljessé tenni az életünket.
Ebben segítség az evangélium, az örömhír, ezt közvetítik a lelki gondozást végző személyek, csak az szükséges, hogy mindenki hozzáadja emberi erőfeszítését, és az Isten kegyelme teljessé teszi küzdésünket.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció