"Együtt a bűnmegelőzésért" - EFOP jóvátétel Békéscsabán

Publikálva: 2018. július 30.

EFOP jóvátételi program zajlott július 20-án a békéscsabai AB-EXPO Rendezvényközpontban „Együtt a bűnmegelőzésért” címmel. Az eseményt, melyen hat fogvatartott vett részt, a lakásotthonokban élő gyermekek számára szervezte a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve.

A „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú programhoz kapcsolódó sajtónyilvános jóvátételi programot Sziszák Katalin, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgató asszonya nyitotta meg. A jóvátételi programot Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka mutatta be, majd dr. Polyák József Zsolt rendőr dandártábornok, rendőr főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány tartott előadást, Bűnmegelőzés a mindennapokban címmel.

Fotó: BvOP EFOP Projektiroda

A sajtónyilvános jóvátételen az egyik fogvatartott is megosztotta bűnmegelőzéssel kapcsolatos gondolatait a fiatalokkal. Felhívta a jelen lévő gyerekek figyelmét arra, hogy bár a börtönélet kívülről talán könnyűnek tűnik, valójában nem az. Előadásában saját tapasztalatát osztotta meg a fiatalokkal, miszerint akár egyetlen rossz döntés is járhat hatalmas következményekkel az ember életében.

Az előadások, köszöntők után vette kezdetét a Békés Megyei Bv. Intézet és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tíz állomásból álló akadályversenye, melyen a fogvatartottak is segítséget nyújtottak a játékban a gyerekeknek. A vetélkedőn belül az áldozattá válás megelőzése, a fiatalokra leselkedő internetes bűnözés elkerülése, illetve a drogok káros következményeire való felhívás egyaránt szerepet kapott.
Az ilyen jellegű programok segítenek felhívni a figyelmet arra, hogy a gyerekeknek milyen veszélyes helyzeteket kell elkerülniük.
A jóvátételen a gyerekek személyesen beszélhettek fogvatartottakkal, rendőrökkel, láthatták, milyen egy rabszállító autó és rádöbbenhettek, hogy milyen következményei lehetnek egy jól induló, de később elfajuló bulinak. A rendezvényen a gyulai és az eleki lakásotthonokból harmincöt fiatal vett részt, akik többek között kipróbálhatták milyen egy rendőrautó belülről vagy milyen érzés ráülni egy rendőrségi motorra.
A jóvátételi programról minden gyermek magával tudott vinni a bűnmegelőzéshez kapcsolódóan egy-egy gondolatot vagy élményt, melyre visszaemlékezve talán könnyebb lesz a helyes út kiválasztása a mindennapokban.

Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció