Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Sátoraljaújhely központjában, helyi védettséget élvező környezetben található az 1905-ben épült királyi törvényház, melynek épületében ma a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön működik. Alapfeladataként biztosítja a jogerősen elítélt fegyház és börtön fokozatú, felnőttkorú férfiak szabadságvesztés büntetésének, valamint a helyi járásbíróság által elrendelt előzetes letartoztatások végrehajtását. Az intézet átlagosan több mint 400 fogvatartott elhelyezését biztosítja.

Intézetünk nagyrészt súlyos, erőszakos, illetve kiemelt bűncselekményt elkövetett személy fogvatartását, valamint egyes esetekben a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés végrehajtását valósítja meg. Az intézet rendjét és biztonságát szavatoló szigorú szabályrendszer mellett az itt elhelyezett fogvatartottaktól elvárjuk a büntetésük letöltésében való együttműködést.

A reintegráció legfontosabb eszközének a munkáltatást tartjuk, így a munkára alkalmas fogvatartottak jelentős része az ADORJÁN-TEX Kft. termelőszalagjaiban dolgozhat, ahol a JURTA védjegy alá tartozó munkaruházatot, lakástextíliát és a BM szervek egyenruházatát gyártják. Ezeken kívül kézi cipővarrást és gépi zsákvarrást is végeznek. A fogvatartottak részt vesznek az intézet fenntartási munkálataiban, az ellátásban (mosoda, konyha), karbantartásban (háziműhely) és felújításban is, továbbá a falainkon belül a PREC-CAST Öntödei kft. együttműködésével alumínium termékek sorjázását végezhetik. A kész termékek a német autóiparban kerülnek felhasználásra. Az intézet a munkára alkalmas fogvatartottak több mint 87%-át vonja be munkavégzés valamely fenti formájába.

A fogvatartottak szabadulás utáni életének előkészítése, újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzése és a korábbi életvitelük megváltoztatására irányuló törekvésük elősegítése érdekében szervezett szakképzéseken vehetnek részt. A bebörtönzés hatásainak csökkentése érdekében személyiségfejlesztő, konfliktuskezelő, agressziókezelő vagy munkaerő-piaci tréningeken is részt vehetnek, illetve egyéb kiscsoportos foglalkozásokon életvezetési tanácsokat kapnak, dohányzásról, kábítószer használatról való leszoktató programokon vehetnek részt.

A szabadidő hasznos eltöltése, az önbecsülés fejlesztése és fenntartása érdekében festő, kerámiakészítő, papírmakett-készítő, zene, foglalkoztató és testnevelés szakköri tevékenységet biztosítunk számukra. A kerámia-készítő és festő műhely, valamint a papírmakett-készítő szakköri tevékenység végtermékeiből rendszeresen kiállítást szervezünk a „börtönmúzeumban”. 2008 óta a jóvátételi programokban való részvétel lehetőségét is megteremtettük a fogvatartottak részére, ezen kívül szükség esetén az árvízi védekezésben is részt vesznek. Az elítéltek saját kezdeményezése alapján, rendkívüli helyzetekben a rászorulók részére adományokat gyűjtenek.

Kiemelt reintegrációs programunk a fogvatartottak lelki gondozásának részeként a cursillok tartása, mely a büntetés-végrehajtás szakterületén Európában először intézetünkben valósult meg. A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön állományának feladatellátását a hivatástudat és a szakmaiság jellemzi. Kollégáink munkáját Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Közszolgálati Díj odaítélésével ismerte el 2014-ben.

Az intézet fennállása óta szerves részét képezi a város életének, ezért fontos, hogy működése illeszkedjen a lakosság elvárásaihoz, életéhez. Évek óta törekszünk az olcsó, energiatakarékos és környezetbarát működésre, amit pályázatok megvalósításával is igyekszünk elérni. 2008 évben egy napelemes rendszer kiépítésével hálózati energiafelhasználásunkat csökkentettük, egy napkollektoros rendszer pedig a teljes használati meleg víz igényünket fedezi. A vízfelhasználás mértékének csökkentését perlátorok alkalmazásával, energiatakarékos mosodai és konyhai berendezések beszerzésével, valamint egyéb épületgépészeti megoldások megvalósításával sikerült elérni. A kazánházban, a parancsnoki épületben, és a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló épületben korszerű hőszigetelési és fűtési megoldásokkal sok hőenergiát takarítunk meg. A környezetbarát technológiák alkalmazásával a korszerű eszközök telepítése óta évente 286 tonnával kevesebb káros széndioxidot bocsájtunk ki.

„Akkor mondhatjuk, hogy hibáztunk, ha hibázunk, és nem tesszük jóvá.
Ha hibát követtél el, ne szégyelld jóvátenni!”
Elias Canetti

 

Fotó: BVOP Rózsahegyi Tamás bv. ezredes
bv. főtanácsos
parancsnok


Az intézet megközelítése:

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció