Nyitókonferencián mutatkozott be a Fogvatartottak reintegrációja program

Publikálva: 2017. április 4.

Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, Fogvatartottak reintegrációja című projekt nyitókonferenciáját 2017. március 28-án rendezték meg a Belügyminisztériumban.

Tóth Judit, a Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztály főosztályvezetője nyitóbeszédében elmondta, hogy a projekt előzményei közel tíz éves múltra tekintenek vissza. A korábbi tapasztalatokra építve, a Fogvatartottak reintegrációja című projektben a fogvatartottak számára komplex szolgáltatáscsomagot biztosítunk. Ennek keretében a program teljes ideje alatt 4000 fogvatartottnak nyújtunk humánszolgáltatásokat (ez a fogvatartottak közel ötöde), közülük 1800-an vehetnek részt kompetenciafejlesztő foglalkozásokon, 1000 fő pedig piacképes szakmát szerezhet. A projekt új eleme, hogy a 1000 hozzátartozó számára is komplex szolgáltatási rendszert biztosítunk.

Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese, előadásában elmondta, a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozó személyi állománynak jelentős mértékben marginalizálódott fogvatartotti populációval kell dolgoznia, hiszen a fogvatartottak iskolai végzettsége és munkatapasztalata jelentősen alacsonyabb az országos átlagnál. Ilyen hátrányos szociális helyzetben lévő rétegnél pedig fokozott figyelmet kell fordítani a visszailleszkedést elősegítő képzésekre, foglalkoztatásra.
A projekt célkitűzései között szerepel, hogy a fogvatartottak – támogatással – már a szabadulásukat megelőzően felkészüljenek a munkaerőpiaci és társadalmi visszailleszkedésre.
Dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes, biztonsági szolgálatvezető kiemelte, hogy az előzményprojektek tanulságaként az EFOP programelemei között hangsúlyos a befogadó, a szabadultat motiválni képes környezet megteremtése. Ezért a munkaerőpiaci és más humánszolgáltatások a fogvartartottak hozzátartozói számára is elérhetővé váltak. A szabadulás utáni beilleszkedést segíti elő a 23 gyermekbarát látogatóhelyiség kialakítása is, valamint, hogy a helyi közösség számára nyújtott jóvátételi programokon keresztül a fogvatartottak felelősségvállalása, közösségi értékek iránti elköteleződése is erősödik. A projektben aktív párbeszéd zajlik a szabadulás utáni elhelyezkedést, a szociális ügyintézést segítő szervezetekkel is. 

Vezetői beszédek a nyitókonferencián

A projekt céljai az Emberi Erőforrás Operatív Programon túl a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia célkitűzéseihez is kapcsolódnak.

Molnár István Jenő, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács osztályvezetője ismertette a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia reintegrációs törekvéseit.
Az intézetekben dolgozó 89 projektmunkatárs a fogvatartottakkal közösen méri fel azokat a szolgáltatási igényeket, amik szükségesek a szabadulás utáni sikeres beilleszkedéshez - ez az alapja az egyéni fejlesztési terveknek.

A Belügyminisztérium részéről Kovács Anett, a projekt szakmai koordinátora részletesen ismertette a projektben nyújtható humánszolgáltatások rendszerét, Botka Bianka, a projekt szakmai vezetője pedig a reintegrációt elősegítő egyéb projekttevékenységeket.
A rendezvényre meghívtunk nagy szakmai tapasztalattal rendelkező vendégelőadókat is. Gajdácsi Károly, a Ferroplast Kft. ügyvezetője beszámolt a fogvatartottak és szabadultak foglalkoztatásával kapcsolatos tapasztalatairól, Farnas István Géza, az Alba Caritas Hungarica Alapítvány RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia intézményvezetője a fogvatartottaknak szóló csoportfoglalkozásokról tartott előadást, míg Kóka Ágnes, az Add a kezed Egyesület elnöke a családi kapcsolatok újjáépítésének segítését célzó projektjük tapasztalatait mutatta be.

A konferencia vendégei

A rendezvényen 150-en vettek részt, a büntetés-végrehajtási szervezet, a kormányhivatalok valamint a reintegrációval foglalkozó egyéb állami és civil szervezetek képviselői.

Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció