„Fogvatartottak reintegrációja” szakmai értekezlet

Publikálva: 2018. június 18.

2018. június 14-én került sor az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt soron következő szakmai értekezletére a Belügyminisztériumban. A szakmai értekezleten részt vettek az EFOP Projektben érintett tanácsadó és EFOP szakmai vezető kollegák, valamint az EFOP Projektiroda és a Belügyminisztérium projektmunkatársai is.

Bagosi Borbála, a Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettese nyitotta meg a rendezvényt, majd megköszönte minden érintettnek az I. mérföldkő teljesítését és kiemelte, hogy az EFOP projekt jó úton halad, példaként szolgál más projektek számára is.
A nap folyamán a havi adatszolgáltatásokkal kapcsolatos tapasztalatokat, tennivalókat osztotta meg a hallgatósággal Balassa Szilvia monitoring koordinátor (BM), Juhász Lotti projektreferens (BvOP) és Jagasics Béla fogvatartotti képzési referens (BvOP).


Fotó: BvOP EFOP Projektiroda
A havi beszámolók és csoportfoglalkozások kapcsán a tematikáról Bodonyi Norbert tanácsadó, a jó gyakorlatokról pedig Hangyásiné Csóti Alida tanácsadó tartott előadást. Ezt követően Varga László szakmai asszisztens (BM) osztotta meg az ellenőrzés során szerzett tapasztalatokat az ESZA kérdőívekről.

Fotó: BvOP EFOP Projektiroda

A délelőtti blokkot Sinkó Csaba bv. alezredes, mb. főosztályvezető, projektvezető előadása zárta, melyben beszámolt a projekt aktuális állásáról.
Délután Benke Judit tanácsadó a családi kapcsolatok helyreállításának eljárásrendjét ismertette a jelenlévőkkel, majd Alexe Ildikó bv. százados, csoportvezető, szakmai vezető (Budapesti Fegyház és Börtön) a jóvátételi programok megvalósításának eljárásrendjét mutatta be.
Ezt követően a Belügyminisztérium részéről Botka Bianka, a projekt szakmai vezetője tartott előadást, a 600 fős eredményindikátor teljesítéséhez kapcsolódó eljárásrend részleteiről számolt be a kollegáknak.
Az iratpótlással kapcsolatos eljárásrend ismertetését Juhász Lotti projektreferens (BvOP) ismertette, míg Szabóné Stefáni Ilona tanácsadó a gyakorlati megvalósításról és saját tapasztalatairól számolt be a hallgatóságnak.
Dr. Tanács Eszter Tímea bv. ezredes, parancsnok (Kalocsai Fegyház és Börtön) előadásának címe „A nők, mint kiemelt célcsoport” volt, melyben érdekes adatokkal, tapasztalatokkal szolgált a női fogvatatottakkal kapcsolatban.
Ezt követően a résztvevők kérdéseinek megválaszolására került sor, majd Kovács Mihály bv. ezredes, mb. szolgálatvezető összegezte a nap témáit és zárta le a szakmai értekezletet.

Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció