Sajtónyilvános bűnmegelőzési célú jóvátételi rendezvényt tartottak Állampusztán

Publikálva: 2018. május 11.

Május 9-én rendhagyó drogprevenciós és bűnmegelőzési sajtónyilvános jóvátételi rendezvényen vettek részt a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt sajtónyilvános jóvátételi programján két, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt férfi beszélt a fiataloknak saját történetüket bemutatva a droggal kapcsolatos veszélyekről.

A programon részt vettek a kalocsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) szakemberei is. A diákok és a többi meghívott a Hangyásiné Csóti Alida EFOP-os tanácsadó vezette pódiumbeszélgetés során olyan személyektől hallhatott a drogokról, akiknek a bűncselekménye és így ítélete összefüggésben van a kábítószerrel, hiszen egyikőjük korábban maga is aktív szerhasználó volt, a másik fogvatartott pedig drogszállítóként is tevékenykedett. A beszélgetés előtt Répási Tamásné, a Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója és referense tartott egy érdekes és interaktív előadást a drogok veszélyeivel kapcsolatban. Elmondta, hogy a mai drogokkal, a rengeteg ismeretlen és sokszor legális anyag felhasználása miatt nehezebben birkóznak meg a szakemberek.
A jóvátétel célja az volt, hogy hiteles személy által legyen megszólítva a 15-18 éves korosztály a drogfogyasztással kapcsolatban, hiszen a statisztikák alapján a 16 éves korosztály 30%-a már kipróbálta vagy rendszeres fogyasztója valamely kábítószernek. Az előadók az átlag magyar fiatalsághoz hasonló szociális lehetőségekkel rendelkeztek mielőtt drogfogyasztóvá, drogfutárrá, illetve ennek kapcsán bűnözővé váltak. A szervezők kimondottan törekedtek rá, hogy az előadók között legyen olyan, aki alig idősebb a hallgatóságnál, ezzel is fokozva az „én is lehetnék” érzést. Mindkét fogvatartott arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy a kíváncsiságot kell legyőzni. Megosztották a hallgatósággal azt is, hogy ma már másképp csinálnák, hiszen nem csupán bűnözőkké váltak a drog miatt, de családi kapcsolataikra is negatív hatással volt életvitelük.

Fotó: BvOP EFOP Projektiroda
Az előadóknak a program végén kérdéseket tettek fel a diákok. A fiatalok hiteles képet kaptak a szerhasználat egyénre gyakorolt hatásairól, a kábítószer és a bűncselekmények összefüggéseiről, következményeiről. A program végén pedig mindenki haza tudott vinni valamit az előadásokból, van aki egy érdekes, hiteles élettörténetet, van aki egy „soha többé nem használom” vagy éppen egy „soha nem próbálom ki” fogadalmat.

Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció