125 éves a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet

Publikálva: 2017. szeptember 11.

2017. szeptember 6-án a Fővárosi Bv. Intézet 125. éves fennállásának alkalmából ünnepélyes állománygyűlésnek adott helyet az intézet színházterme. A rendezvény elöljárója Lajtár József bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese volt.

„125 évvel ezelőtt minden a Markóval kezdődött, de a Fővárosi Bv. Intézet igazán a Gyorskocsi és a Venyige utcai börtön csatlakozását követően vált az ország legnagyobb fogvatartotti létszámú intézetévé.” – hangzott el a bevezetőben. Az intézet egykori parancsnokainak nevében – akik közül négyen megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt – Csere László ny. bv. altábornagy úr mondta el köszöntőjét, majd a jelenlegi parancsnok, Cséri Zoltán bv. dandártábornok ünnepi beszédét hallhattuk.

 Fotó: Fővárosi Bv. IntézetA jubileumi évfordulóra Dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja – a szervezet munkáját megköszönve – csapatzászlószalag tűzésével fejezte ki nagyrabecsülését és elismerését.

Az ünnepségen több kollégánk is elismerésben részesült, hiszen a parancsnok szerint az Intézet legfontosabb tartóoszlopát az ott szolgálatot teljesítők alkotják, „ők a lélek, ami nélkül a most ünnepelt 125 éves épület csak puszta falakból állna.”

Először azok részesültek elismerésben, akik áldozatos munkájukkal hosszú évekig, évtizedekig járultak hozzá e nagy múltú intézet eredményes működéséhez, vagy nyújtottak támogatást, segítséget a feladatok jogszerű, szakszerű végrehajtásához. Ezt követte a Szent Adorján-napi jutalmak átadása.

Fotó: Fővárosi Bv. IntézetAz ünnepi állománygyűlés után a Magyar Honvédség Központi Zenekarának és Farkas Dénes, a Magyar Nemzeti Színház színművészének közös ünnepi műsorát tekinthették meg a jelenlévők.

Az állománygyűlést követően nagy érdeklődés övezte az intézet életét bemutató 125 évre ítélve című fotókiállítást, illetve az ebből az alkalomból készült, Tamáska Péter: Egy Világváros Három Börtöne a Fővárosi Bv. Intézet története című könyv kiadójától, Kemény Andrástól tudtak meg sok hasznos információt e patinás fegyintézetről.

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció