A rabok is takarítják a temetőket

Publikálva: 2017. október 31.

Egész évben takarítják a rabok a temetőket: önkéntes alapon, díjazás nélküli jóvátételi programok keretében évente több százan, több ezer munkaórát dolgoznak országszerte, hogy a hozzátartozók és a kegyeletüket leróni vágyók méltó körülmények között emlékezhessenek meg szeretteikről. De az elítéltek nem feledkeznek meg a több évtizeddel ezelőtti sorstársaikról sem, hiszen a rég nem használt rabtemetőket is rendben és tisztán tartják.

Szinte valamennyi büntetés-végrehajtási intézet részt vesz a hazai temetők takarítási munkálataiban. Október 28-án a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 31 elítéltje végzett jóvátételi munkát a kecskeméti református temetőben, míg az egri fogvatartottaknak köszönhetően tisztult meg a heves megyei város hősök temetője. A veszprémi Szél utcai izraelita temető rendbetételét is fogvatartottak végzik. Hat elítélt hat napon át, több mint 200 munkaórában végzett bozótirtást a közelmúltban a csaknem kétszáz éves temetőben. A sátoraljaújhelyi hősök temetőjében pedig nem csupán a takarítást végzik a rabok, hanem a sírok és a fejfák, illetve az emlékhelyek felújításáért, karbantartásáért is évről évre ők felelnek.

A Márianosztrai Fegyház és Börtön az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézet, amely eredetileg kolostornak készült a XIV. században. Az itt büntetésüket töltő fogvatartottak is rendszeresen végeznek temetőgondozási munkákat, a fegyintézet mellett található rabtemetőt gondozzák. A legkülönlegesebb rabtemetővel rendelkező börtön temetőjében éppen 50 évvel ezelőtt volt az utolsó temetés, de korábban fogvatartottakat és fogva tartóikat is ebben a sírkertben helyezték örök nyugalomra: a fegyencnők mellé temették az őket őrzőket is. Becslések szerint a 19. század második felétől mintegy 250-300 személy került itt végső nyughelyére.

A márianosztrai börtönt, az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézet épületét 1352-ben Nagy Lajos király a magyar alapítású Pálos Rend kolostorának építtette. Az üresen álló kolostort az 1850-es években bérelte ki az akkori kormány és országos női fegyintézetté szervezte. Az épület 1949-ben került állami tulajdonba, azóta férfi elítéltek elhelyezésére szolgál.

Rabtemetők Magyarországon

Az országos fegyintézetekben elhunytak egy részét a 19. század közepétől az 1960-as évek végéig rabtemetőkben hantoltak el. A temetésükön nem voltak gyászolók, a börtön lelkésze vett végső búcsút az elhunytaktól. Több rabtemetőt tartanak számon Magyarországon, amelyeket a büntetés-végrehajtási intézetek fogvatartottjai tartanak rendben. A legjelentősebbek közé sorolják a vácit, a sopronkőhidait és a márianosztrait.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció