A Váci Fegyház és Börtön is képviseltette magát a Váci Világi Vigalomban

Publikálva: 2016. július 25.

Idén a Váci Fegyház és Börtön munkatársai is jelen voltak a váci polgárokat évente megmozgató, három napon át tartó „Váci Világi Vigalomon". A program rendkívüli sikert aratott gyermekek és felnőttek körében egyaránt.

Célunk az volt, hogy megismertessük az idén már 161 éve működő börtönben folyó munkálatokat a környezetünkben élőkkel. Az elítéltek munkáltatásáról, oktatásáról szóló beszámolók számos érdeklődő kérdést vetettek fel.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A gyermekekről sem feledkeztünk meg, részükre kifestőkkel készültünk, a szépen színezőket pedig cukorkával jutalmaztuk.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Nagy sikert aratott a „berendezett zárka”, ahol hat tiltott tárgyat rejtettünk el. Felnőttek, gyermekek egyaránt élvezték a kutatómunkát, a keresés közben pedig lehetőségük nyílt tájékozódni a börtönben folyó munkáról. Számos érdeklődő vitte magával az álláshirdetésekkel kapcsolatos tájékoztató anyagunkat is.

Sok érdeklődőt vonzott az elítéltek által készített „börtönőr és az elítélt” képünk, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy saját arcukkal házaspárok, barátok, szülők és gyermekek különleges képet készíthessenek a családi albumba.

Az intézet történelmét érintő kérdésekből és az intézetben végzett feladatokról készített 13+1 börtön TOTÓ-t szívesen kitöltötték az érdeklődők, a jó megoldásokat pedig az elítéltek OKJ népi fazekas képzés keretén belül készített hűtőmágneseivel díjaztuk. Sokan megköszönték, hogy átfogó ismeretet nyújtottunk az intézet múltjáról, jelenéről.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A férfiak és gyermekek örömére – szigorú felügyelet mellett – lehetőség nyílt a kényszerítő eszközök bemutatására és kipróbálására. Nagy sikert aratott a karhatalmi sisak és pajzs, valamint a vezetőbilincs és a gumibot is.

Összességében egy jó hangulatú, tartalmas napot tudhatunk magunk mögött. Köszönjük a váci polgárok őszinte érdeklődést és közreműködését.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció